U19
Az A-csoportban már befejeződtek a küzdelmek, a mieink azonban június 12-én, szombaton pótolták be a korábbra, a 12. játéknapra kiírt mérkőzésüket. A helyszín Debrecen-Pallag, közelebbről a Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontja volt, az ellenfél pedig a DVSC-DLA együttese.
A sikeres idényzárásnak már az első félórában megágyaztunk, Filkóházi Dávid 13. és Fenyvesi Gergely 30. percben szerzett góljával ugyanis 2-0-ra vezettünk a szünetben. A térfélcserét követően Czékus Ádám is betalált még a 63. minutumban, a hazaiak részéről csupán szépítésre futotta a hajrában. A 3-1-es végeredménynek köszönhetően 21 ponttal zártuk a pontversenyt, ez a teljesítmény a negyedik helyre volt elegendő.
U15
U15-ös csapatunk a liga 30., utolsó fordulójában az Illés Akadémia-Haladás vendége volt Vépen. Az FTC itt is bekezdett, Nimsz Ádám 10., Ujhelyi Zsombor 18. és Godena Gábor 34. percben szerzett találatával hamar ellépett ellenfelétől, a fordulás után azonban kilenc perc alatt két gólt is kapott. Noha így szoros lett a vége, az eredmény már nem változott, 3-2-re nyertünk.
A győzelemmel összesen 48 pontot ért el a gárda, amely a nyolcadik lett a 16 csapatos ligában.
U14
Egy korosztállyal „lejjebb” is az Illés Akadémia-Haladás vendégei voltunk, ám ezt a találkozót a megyeszékhelyen, a Szombathelyi Haladás Sportkomplexumban játszották le. Az FTC Knáb Zsombor 37. percben szerzett góljával szerezte meg a vezetést, majd később Hajdu Bálint triplájának és Erdélyi Bence Ferenc góljának köszönhetően biztosította be magabiztos, 5-0-s sikerét.
U14-es csapatunk másodikként zárt a 30. fordulóval szombaton befejeződött bajnokságban.
Képünk illusztráció
Az FTC utánpótlásának szezonjáról és jövőjének kihívásáról kérdeztük Kiss-Baranyi Sándor szakmai igazgatót.
A Fradi fiatalabb együttese a Győrt, míg az idősebbek a Honvédot győzték le a budapesti döntőben.
Klubunk korosztályos csapatai minden színű éremből szereztek egyet-egyet a kiemelt bajnokságokban.
A hétvégén két kiemelt korosztályos csapatunk lépett pályára, az eredmény felemás lett.
A héten pályára lépő valamennyi utánpótlás csapatunk győzelmet ünnepelhetett.
Labdarúgó utánpótlás-csapataink hazai pályán és idegenben is remekeltek.
Klubunk U15-ös csapatának korosztályos válogatott kapusa 2017 óta a Ferencváros játékosa.
Utánpótlás korú labdarúgóink három fronton is győzelmet arattak a bajnokságban.