Az elmúlt hetekben utánpótláscsapataink számára is megkezdődtek a 2021/22-es idény tavaszi küzdelmei, ráadásul U17-es együttesünk rögtön az őszi pontversenyt megnyerő Puskás Akadémiát verte 5-1-re, míg egy héttel később az U19 és az U17 egyaránt 2-0-ra nyerte soron következő bajnokiját.
A bajnokság második felének megkezdése előtt azonban csapataink egy hosszú, kihívásokkal teli, de tartalmas időszakot tudhatnak maguk mögött. A futballtavaszt várva az FTC utánpótlás szakmai igazgatója, Kiss-Baranyi Sándor egy interjúsorozat keretein belül beszélt a mögöttünk hagyott időszakról, az utánpótlás fontosságáról, valamint az fiataloknál zajló munkáról.
- A téli időszak mindig kiemelten fontos a munkánkban, annak ellenére is, hogy az utánpótlásképzés – szemben a felnőtt labdarúgás sajátosságaival - egy hosszútávú folyamat, nem a rövidtávú eredményeinket szem alatt tartva végezzük ilyenkor a feladatainkat – kezdte Kiss-Baranyi Sándor. - Nálunk, az utánpótlásban az ilyenkor elvégzett értékelések kulcsfontossággal bírnak a hosszútávú terveinkben. Palásthy Norbert egy korábbi FradiMédiának interjújában kitért arra, hogy minden tekintetben egy nagyon eredményes őszt tudunk magunk mögött. A céljaink maximálisan megvalósultak, de a decembert és a januárt alapvetően arra szántuk, hogy objektív értékeléséket végezzünk. Értékeltük a csapatjáték minőségét, csapataink teljesítményét, de még inkább a játékosok egyéni fejlődésének folyamatait.
Ezt követően az is szóba került, hogy pontosan hogyan is telt ez a januári-februári időszak, ami közel sem volt egyszerű a fiatalok számára.
- Alkalmazkodni kellett a koronavírus okozta járványhelyzethez. Az edzők munkája teljesen kiszámíthatatlanná vált, hiszen akár egy napon belül is változhatott az egészséges játékosok száma. Ez alapjaiban változtatta meg a munkánkat, de így is előtérbe tudtuk hozni az egyéni képességek fejlesztését. Szerencsére meg tudtuk valósítani a téli edzőtáborainkat. Az U14 a hagyományokhoz hűen belföldön edzőtáborozott, egész pontosan Hévízen. Az U15-től egészen U19-ig Belekben, Törökországban készültek, melyet az akadémiai program tett lehetővé számunkra.
A minél eredményesebb edzőtáborozás és felkészítés mellett azt is kiemelten fontosnak tartják, hogy teljeskörű visszajelzést adjanak mind a játékosoknak, mind pedig szüleiknek.
- A megfelelő szintű felkészülés mellett természetesen visszajelzést nyújtunk a gyerekeknek és szüleiknek. Ezek a visszajelzések pedig rengeteg hasznos információval szolgálnak, nem csak nekünk, de a játékosoknak és szüleiknek is. Értelemszerűen januárban elkezdtük a felkészülést, de a covid-helyzet alapjaiban határozta meg ennek a téli időszaknak a sajátosságait. A nehéz körülmények ellenére a legfontosabb cél természetesen továbbra is az egyéni fejlesztési célok megvalósítása volt.
A játékosok egyéni képességeinek fejlesztése, és a bennük rejlő potenciál előhozatala mellett a csapatok játékstílusának kialakítás is komoly hangsúlyt kap az utánpótlásképzésben.
- Van egy határozott elképzelésünk, egy víziónk, hogy a Fradi utánpótláscsapatainak hogyan kell játszania. Ezt már korábban megfogalmaztuk, és ezen játékstílus megvalósításáért minden nap keményen dolgozunk. Amint azt már többször hangsúlyoztam, a legfontosabb cél a játékosok egyéni fejlesztése, de a játékossá válás folyamatában kiemelt jelentősége van a csapatjáték építésének is, mert ez a játékosok egyéni kibontakozásához elengedhetetlen! Megvalósítani kívánt játékstílusunk lényege, hogy egyszerre jelenjen meg a pályán az FTC futballtradíciója és a mai modern labdarúgás alapvető elemei.
Kiss-Baranyi Sándor elmondása szerint az utánpótlásképzésben minden területet annak rendelnek alá, hogy a játékosok hosszútávú fejlődése maximálisan biztosítva legyen, ezzel is egy biztos alapot adva jövőbeni karrierüknek. Ehhez kapcsolódóan azt is hozzátette, hogy a pillanatnyi eredményesség vagy éppen eredménytelenség nem befolyásolja a munkálatokat, hiszen a legfontosabb cél, hogy a fiatalok hosszútávú fejlődése minden területen biztosítva legyen.
Utánpótlás szakmai igazgatónk kitért arra is, hogy hogyan is zajlik a játékosok teljesítményének kiértékelése.
- Természetesen minden edzést és minden egyes mérkőzést szakmai szempontok szerint értékelünk, de az edzőinknek kell egy nagyon részletes egyéni értékelést készíteni a játékosokról. Az alapinformációk mellett egy részletgazdag pedagógia, szociális, pszichológiai, taktikai, kondicionális és technika értékelés is zajlik. Ez egy borzasztóan alapos dolog. A korábban említett tapasztalatok figyelembe vételével és az edzők által leírt értékeléssel párhuzamosan készülnek el az egyéni fejlesztési tervek, ezek alapján állítjuk össze az edzések menetrendjét. A munkánknak az igazi lényege minden egyes időszakban az, hogy célirányos, az életkori sajátosságokat és az egyéni fejlesztési célokat teljes mértékben szem előtt tartó munkát végezzünk!
Kiss-Baranyi Sándor és Pongrácz Péter a PSG akadémiáján járt.
Az U17 a Puskás Akadémiát, az U15 pedig az MTK-t győzte le november utolsó hétvégéjén.
Az U19 az ETO, az U16 az Újpest, az U14 pedig a DVSC fiataljait győzte le.
Madarász Ádám kezdőként 58 percet játszott a Franciaország elleni U19-es Eb-selejtezőn.
Az U15 győzött, míg U14-es labdarúgócsapatunk kikapott a korosztályos országos bajnokságban.
U16-os, U15-ös és U14-es csapatunk is győzni tudott, az U17 döntetlent játszott, az U16 kikapott a hétvégén.
Az FTC szakemberei azon dolgoznak, hogy minden játékosunk sérülésmentesen fejlődjön – VIDEÓ!
U15-ös együttesünk a Vasas korosztályos csapatát verte idegenben 3-0-ra.