2022. november 21.
Két győzelem, egy döntetlen
Három utánpótláscsapatunk lépett pályára a hétvégén.

U17
FTC-Budapest Honvéd 5-1
Könnyed győzelmet aratott a Kispest ellen U17-es csapatunk. A mérkőzésen fiatal tehetségünk, Bagi Ádám háromszor, Varga Zétény, illetve Szabó Szilárd pedig egyszer-egyszer talált a hálóba. Az FTC a hatodik helyről várhatja a következő fordulót.

U15
Budapest Honvéd-FTC 1-1
Szintén a kispestiekkel mérkőzött meg kettővel fiatalabb korosztályunk, most azonban nem sikerült három ponttal távozni a XIX. kerületből. A Ferencváros gólját Berki Kevin szerezte, a csapat pedig az ötödik helyen áll.

U14
Illés Akadémia-FTC 2-3
Legfiatalabb utánpótláscsapatunk már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát Szombathelyen, miután Schrancz Vince egyszer, Kiss Máté pedig kétszer talált a kapuba az első játékrészben. Bár a második félidőben a Haladás közel járt az egyenlítéshez, végül a Fradié lett a győzelem. Az együttes a negyedik helyet foglalja el jelenleg.

Cikkajánló

„Példakép volt, pályán és azon kívül is”

A dr. Fenyvesi Mátéról elnevezett díjat a sportban és tanulásban is legsikeresebb U15-ös labdarúgónk kapja.

Veretlen hétvége az utánpótlásban

Három ifi labdarúgócsapatunk nyert, kettő döntetlent játszott.

„Természetes, hogy otthont adunk egy ilyen eseménynek”

Az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban tartott szakmai továbbképzést a Labdarúgó Módszertani Központ – VIDEÓ!

U21: újabb győzelem a selejtezőben

A Máltát 3-0-ra legyőző magyar korosztályos válogatottban négy FTC-játékos is pályára lépett.

Nagy arányú győzelmet aratott az U19

Két győzelem, két döntetlen, valamint egy vereség a hétvége mérlege az utánpótlásban.

U21-es Eb-selejtező: Lisztes-gólpasszal győzelem

Az U21-es magyar férfi labdarúgó-válogatott 2-0-ra győzött Kazahsztán ellen.

UP: Vereségekkel indult a szezon

Egyik utánpótlás labdarúgócsapatunk sem tudott pontot szerezni a hétvégén.

U21: Baráth, Katona és Lisztes is válogatott kerettag

Eb-selejtezőkre készül a Gera Zoltán által felkészített korosztályos csapat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin