Az U19-es magyar labadrúgó-válogatott az olaszok elleni vereség után szombaton Törökországgal találkozott az Európa-bajnoki-selejtező elitkörének második fordulójában. A helyszín ezúttal is Olaszország, Cosenza városa volt.
Az FTC-ből behívott kerettag, Madarász Ádám (borítóképünkön nyolcas mezben) a kezdőcsapatban kapott helyet, a törökök pedig már a szünetre háromgólos előnybe kerültek (3-0). A térfélcsere után, az 51. minutumban Mondovics Kevin találatával szépített a magyar csapat, a lefújás előtt, a rendes játékidő ráadásának harmadik percében pedig Kovács Bendegúz is betalált. Madarász ekkor már nem volt a pályán, edzője a 83. percben lecserélte.
A vége ezzel együtt is 3-2 lett, és ez egyben azt is jelentette, hogy az elitkörbe az elmúlt tíz évben hétszer is bejutó U19-es gárda nem lesz ott a nyári, nyolc együttes részvételével zajló kontinenstornán. A magyarok számára kedden, Szlovákia ellen zárul az Eb-selejtező.
Az FTC utánpótlásának szezonjáról és jövőjének kihívásáról kérdeztük Kiss-Baranyi Sándor szakmai igazgatót.
A Fradi fiatalabb együttese a Győrt, míg az idősebbek a Honvédot győzték le a budapesti döntőben.
Klubunk korosztályos csapatai minden színű éremből szereztek egyet-egyet a kiemelt bajnokságokban.
A hétvégén két kiemelt korosztályos csapatunk lépett pályára, az eredmény felemás lett.
A héten pályára lépő valamennyi utánpótlás csapatunk győzelmet ünnepelhetett.
Labdarúgó utánpótlás-csapataink hazai pályán és idegenben is remekeltek.
Klubunk U15-ös csapatának korosztályos válogatott kapusa 2017 óta a Ferencváros játékosa.
Utánpótlás korú labdarúgóink három fronton is győzelmet arattak a bajnokságban.