2025. július 4.
Öt fiatalunkkal kötöttünk profi szerződést
Daniel Kuznyecov, Skotner Zoltán, Tóth Máté, Ulviczki Balázs és Komáromi Bálint is aláírt.

Első profi szerződését kötötte a Ferencvárossal Daniel Kuznyecov, Skotner Zoltán, Tóth Máté, Ledniczky Zalán és Komáromi Bálint is.

A 17 éves Daniel Kuznyecov 2024 nyarán került az FTC kötelékébe, ahol rögtön az U19-es együttes gólvágója lett. 20 bajnoki találkozón 13-szor volt eredményes, míg a korosztályos kupasorozatban három találkozón kapott lehetőséget.

A 2009-es születésű Skotner Zoltán 2020 óta erősíti az FTC utánpótlását. Játszott az U12-es, az U13-as, az U14-es, az U15-ös, az U16-os és az U17-es csapatunkban is. A 2024/25-ös idényben egy kupamérkőzésen bemutatkozott az U19-es együttesünkben is.

Tóth Máté 2020-ban a Barca Academy Hungary csapatától igazolt a Ferencváros akadémiájára, korábban azonban játszott az Angyalföldi SI DSE együttesében és az Újpest Labdarúgó Akadémián is. Az FTC utánpótlásában évről évre feljebb tudott lépni, legutóbb az U19-es együttest erősítette a 2007-es születésű játékos, ahol összesen 21 mérkőzésen játszott.

Ulviczki Balázs 2006. február 22-én született, s az FTC saját nevelésű kapusa. A 2024/25-ös szezonban 21 mérkőzésen védte az U19-es együttesünk kapuját, emellett háromszor az NB III-as csapatunk bajnoki keretének is tagja volt.

Komáromi Bálint labdarúgó karrierje kezdetétől a Ferencváros kötelekébe tartozik, hiszen bár előbb a Soroksárban futballozott, 2018 óta hivatalosan a Fradi játékosa. Játszott az U13-as, az U14-es, az U15-ös, az U16-os, az U17-es és az U19-es csapatunkban is. A mögöttünk hagyott idényben két alkalommal is ott volt a keretben az NB III Dél-Nyugati csoportban szereplő, bajnoki bronzéremmel zárt FTC II-nél is.

Cikkajánló

Két meccsen is nyólc gól esett a hétvégi bajnokikon

Öt korosztályos csapatunk lépett pályára, a mérleg pedig két győzelem, két döntetlen és egy vereség.

Három meccs, három továbbjutás a kupában

Három korosztályos csapatunk lépett pályára a kupafordulóban, és mindannyian készülhetnek a folytatásra.

Sikeres partnerkapcsolati tornát rendeztünk

Az edzők október 22-i szakmai konferenciája után most a pályán mutathatták meg tudásukat a focistapalánták.

Hibátlanul zárták a hétközi fordulót fiataljaink

Az FTC utánpótlásának mindhárom csapata győztesen hagyta el a pályát a korosztályos bajnokságokban.

Szakmai napot tartott az FTC partnerklubjainak

Tizenkilenc klub képviselői vettek részt az FTC szakmai napján, előadásokkal és gyakorlati bemutatókkal.

U13-as csapatunk ezüstéremmel tért haza Weselből

A 40 csapatot felvonultató tornán az FTC csapata tizenkét meccséből tízet megnyerve végzett a második helyen.

Lengyelországban lett tornagyőztes U11-es csapatunk

Fiataljaink nem csak nagyszerű teljesítménnyel győztek, de a legjobb kapust is a Fradi adta.

Fordulatos derbit játszott U17-es csapatunk

Klubunk labdarúgó utánpótláscsapatai négy mérkőzésen léptek pályára, de ezúttal csak egy győzelmet szereztek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin