2021. március 9.
Partnerkapcsolati megállapodást kötöttünk a KTE-vel
A Kecskeméti TE is hivatalosan az FTC utánpótlás-partnercsapata lett.

Partnerkapcsolati megállapodást kötött egymással a Ferencvárosi Torna Club és a Kecskeméti Testedző Egyesület. A KTE nem az első csapat, amellyel hasonló együttműködésre lép klubunk utánpótlása az elmúlt hónapokban. Ahogyan Kiss Baranyi Sándor, az FTC utánpótlásának szakmai vezetője korábban elmondta, a cél az, hogy a Fradi utánpótlás-képzésében jelen lévő módszertani és pedagógiai munka hatással legyen a Ferencváros tradícióit és kultúráját befogadni és ápolni képes partnerek szakmai tevékenységére is. A partnerek kiemelkedő képességű játékosai számára pedig folyamatos a belépési lehetőség az FTC csapataihoz.

A Ferencvárost Palásthy Norbert akadémiaigazgató, Kiss Baranyi Sándor utánpótlás szakmai igazgató és Szűcs Mihály társadalmi kapcsolatokért felelős vezető képviselte, míg a kecskeméti klub részéről Dr. Filus Andor ügyvezető, Czéh László klubigazgató (az FTC korábbi magyar bajnok labdarúgója) és Tóth Ákos sportigazgató vett részt az eseményen.

- A kecskeméti klub komoly hagyományokkal és értékekkel, ugyanakkor hatalmas fejlesztési potenciállal rendelkezik – kezdte Kiss Baranyi Sándor, az FTC utánpótlásának szakmai igazgatója. - Kecskemét földrajzi elhelyezkedése optimális, így több szempontból is izgalmas kapcsolat előtt állunk. Szeretnénk, ha a kecskeméti képzés tovább erősödne, ezzel pedig biztosítaná, hogy 13-14 éves korukig az ebben a térségben élő gyerekek a család-iskola-sport hármas egységét megtartva harmonikusan fejlődhessenek mind szakmailag, mind emberileg. Az itt kiemelkedők további fejlődését tudjuk biztosítani a Ferencvárosban, ahová a partnerkapcsolati program eredményeinek köszönhetően, egy számukra immáron mint ismert környezetbe érkezve magabiztosan léphetnek be. Itt egy kiemelt és intenzív képzést biztosítva szeretnénk a bennük rejlő potenciált teljesítménnyé alakítani. A KTE esetében a képzési folyamat utolsó szakasza is előtérbe kerül a partnerség tekintetében, hiszen reményeink szerint a nyártól ismét a másodosztályban szerepelhet majd a felnőtt csapat. Fontos szempont számunkra, hogy az FTC II-be fiatalon, olykor már 17 évesen is bemutatkozó és ott domináns teljesítményre képes játékosaink a másodosztályban is tapasztalatot szerezhessenek. Ennek érdekében a jövőben a Soroksár mellett a Kecskemét is lehetőséget tud biztosítani a Fradiból érkező és a profi futballba tartó fiatal tehetségeknek, akik így az arra alkalmas pillanatban éretté válnak a magas szintű felnőtt teljesítményre – zárta gondolatait Kiss Baranyi Sándor.

Cikkajánló

Egy döntetlen, két vereség

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

"Méltón meg emlékeztünk Albert Flóriánra"

Az FTC utánpótlásának szakmai igazgatója méltatta az Albert-tornát.

Albert-torna: a jövő a pályán

U9-es labdarúgócsapatunk ezüstérmet szerzett az immár hagyománnyá vált eseményen.

Két győzelem, egy döntetlen, egy vereség

Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

Négy győzelem a hétvégén

Összes pályára lépő utánpótlás labdarúgócsapatunk győzni tudott.

Négy győzelem, egy vereség

Az U17 és az U14 is kiütéses győzelmet aratott a hétvégén a labdarúgó utánpótlásban.

Jelentkezz, játssz a Fradiban!

Több korosztályba is várjuk a jelentkezőket a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó utánpótlásába.

Népszerű volt az áprilisi Telekom Toborzó

Hatalmas sikert aratott a Telekom Toborzó, klubunk labdarúgás utánpótlás kiválasztó eseménye.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin