Mutasd meg, mit tudsz! Focizz a Fradiban! Április 6-án, csütörtökön országos toborzót tart az FTC az U12-es és az U13-as fiatalok részére, ezt követően pedig április 13-án az U8 és az U9, míg április 20-án az U10 és az U11 regionális kiválasztójára kerül majd sor. Ezúttal azt szerettük volna megmutatni a jelentkezésen erősen gondolkodó fiataloknak és szüleiknek, hogy itt, a Fradinál milyen profi szakemberek dolgoznak a labdarúgókkal minden területen.
A jelentkezéssel kapcsolatban ITT találnak bővebb információt!
Az FTC utánpótlásának szezonjáról és jövőjének kihívásáról kérdeztük Kiss-Baranyi Sándor szakmai igazgatót.
A Fradi fiatalabb együttese a Győrt, míg az idősebbek a Honvédot győzték le a budapesti döntőben.
Klubunk korosztályos csapatai minden színű éremből szereztek egyet-egyet a kiemelt bajnokságokban.
A hétvégén két kiemelt korosztályos csapatunk lépett pályára, az eredmény felemás lett.
A héten pályára lépő valamennyi utánpótlás csapatunk győzelmet ünnepelhetett.
Labdarúgó utánpótlás-csapataink hazai pályán és idegenben is remekeltek.
Klubunk U15-ös csapatának korosztályos válogatott kapusa 2017 óta a Ferencváros játékosa.
Utánpótlás korú labdarúgóink három fronton is győzelmet arattak a bajnokságban.