2022. június 11.
Remek eredmények a düsseldorfi nemzetközi tornán
U14-es fiataljaink 36 csapat közül lettek ezüstérmesek, de U11-es csapatunk is remekül szerepelt.

Június első hétvégéjén két fiú labdarúgó utánpótláscsapatunk is Düsseldorfban szerepelt, ahol egy nemzetközi tornán vettek részt.

Az U11-esek között összesen 120 csapat vágott neki a küzdelmeknek. Olyan nagy klubok fiataljai voltak jelen a Ferencvárossal együtt, mint a Juventus, a Benfica, a PSV Eindhoven vagy a Bayer Leverkusen. A csoportkörből a mieink a második helyen jutottak tovább, majd a következő csoportkörben összekerültünk a Juventusszal, amely 2-0-ra legyőzött minket. Így a második játéknapon a Goldrunde kupáért folytathattuk a viadalt 12 csapattal. Végül fiataljaink a 6. helyet szerezték meg itt, megelőzve az FC Portót. Az U11 legközelebb Horvátországban, a Milenko Jerkovic tornán játszik majd június 18-a és 19-e között.

Edzők: Firkala Viktor, Horváth Péter 
Játékosok: Rózsa Barna, Ács Dániel, Szűcs Norbert,Dömény Norbert,Bokros Benett,Deák Olivér,Gyepes Andrej,Varga Zsombor,Palásthy Patrik,Gombai Zsolt,Keczéry László,Rakonczai Ákos. 

U14-es csapatunk június első hétvégéjén szintén Düsseldorfban szerepelt 35 csapat társaságában. Az első csoportkörből a mieink másodikként, míg a második csoportkörből elsőként jutottak tovább, így bekerültek az elődöntőbe. A fináléba jutásért az FC Hemmingen WS-t kellett legyőznünk és ez sikerült is, 2-0-ra nyertünk. Jöhetett a döntő a ciprusi Omonia Nicosia ellen. A párharc büntetőpárbajba torkollott, ahol végül ellenfelünk jobban bírta az idegek harcát, de 36 csapatból így is a második helyen zártunk. A döntő eredménye ellenére egy fantasztikus hétvégén rengeteg hasznos tapasztalatot szereztünk, igazi csapategységet alkotva.

Edzők: Ódor Zoltán vezetőedző, Kincses Péter edző, Angyal Tamás kapusedző, Kalmár Bálint erőnléti edző, az egészségügyi stáb képviseletében Ormai Zsolt.
Játékosok: Gulyka Zsombor, Tuska Bálint, Pesti Vince, Fekete Dávid, Berki Kevin, Bokros Bertold, Bácsovics Olviér, Vágvölgyi Sándor, Vass György, Reibl Benjámin, Petró Gergő, Gyenes Lórant, Babos Bendegúz, Gólik Benjámin, Juhász Roland, Juhász Péter, Jónás Ábel, Léránt Patrik. 


A tornán kiválóan játszó Babos Bendegúznak, aki sajnálatos módon egy rossz érkezést követően csuklótörést szenvedett, mielőbbi jobbulást és felépülést kívánunk!

Az eseményt a helyszínen megtekintő utánpótlás igazgatónkat, Palásthy Norbertet kérdeztük az eseményről és a nemzetközi tornák tapasztalati előnyeiről.

- A düsseldorfi torna kiemelt nívót képvisel a nemzetközi lehetőségek között, egyedüli magyar csapatként indultunk mindkét korosztályban. A kisebbek a koronavírus-járvány után ebben az idényben kezdhették meg a külföldi tapasztalataik gyűjtését, a nagyobb korosztály két év után tudott újra bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. A Ferencváros utánpótlás-stratégiájának jelentős eleme a versenyeztetés nemzetközi környezetben, ehhez a megfelelő színvonalat képviselő tornákon való részvételt preferáljuk, a minőséget helyezzük előtérbe a mennyiséggel szemben. A tavaszi idényben U10-U14 korosztályokkal 12 nemzetközi tornán vettünk részt olasz, német, lengyel, horvát szervezésben, általában egy tornára két korosztállyal érkezünk. Elvünk a tehetség mindenek felett, a Ferencváros utánpótlásában futballozó gyerekeknek a tornák során teljes ellátást, utazást, szállást, étkezést biztosítunk, a szülőknek semmilyen költséggel nem jár a gyermekük külföldi versenyzése. A csapatokból az utazó keret kialakítása a vezetőedző feladata és felelőssége, amelyet az aktuális forma, edzésmunka és a bajnokság során mutatott játék határoz meg. A gyerekek nyomás alatt tapasztalhatják meg a nemzetközi iramot, a játék gyorsaságát, és az agilis hozzáállás szükségességét, minden torna minden meccse a fejlődésüket szolgálja. Legfontosabb feladatunk, hogy a megszerzett tapasztalatokat beépítésük és hasznosítsuk a továbbiakban. Külön öröm, hogy csapatainkat szép számmal kísérik el a szülők is, a Ferencvárosnál megszokott szurkolással támogatva őket. Igazi erőnket a Fradi-család közössége jelenti, ahová tartozni gyerekként és szülőként is élmény. Terveink között szerepel belépni a nemzetközi gyermektornákat szervező csapatok körébe, a megvalósuló infrastrukturális fejlesztések révén pedig szeretnénk rögtön a toptornák körébe kerülni, a külföldi ellenfeleket meghívásos alapon szervezni, ehhez jó belépő a felnőtt csapaton keresztül elért nemzetközi ismertsége a Ferencvárosnak. 

 

Cikkajánló

Négy győzelem, egy vereség

Az U17 és az U14 is kiütéses győzelmet aratott a hétvégén a labdarúgó utánpótlásban.

Jelentkezz, játssz a Fradiban!

Több korosztályba is várjuk a jelentkezőket a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó utánpótlásába.

Népszerű volt az áprilisi Telekom Toborzó

Hatalmas sikert aratott a Telekom Toborzó, klubunk labdarúgás utánpótlás kiválasztó eseménye.

Készen állsz a nyárra? Vár a Fradi focitábora!

Három héten keresztül a labdarúgásé lesz a főszerep a 7 és 13 év közötti gyermekeknek.

Két győzelem, egy vereség a hétvégén

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára.

U13: Rangos tornagyőzelem Olaszországban

Korosztályos labdarúgócsapatunk egy rangos nemzetközi tornán végzett az élen.

UP: Három döntetlen, egy vereség

Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

UP: Két győzelem, egy döntetlen

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin