Két korosztályos labdarúgó-válogatottunk is pályára lépett a felnőttek Szerbia elleni felkészülési mérkőzése előtt.
U21
A klubunk korábbi kiválósága, a Gera Zoltán irányította U21-es válogatott San Marino együttesét fogadta Eb-selejtezőn és 15 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, majd a 44. percben a jelenleg a Vasasban kölcsönben szereplő védőnk, Iyinbor Patrick is betalált, majd a fordulás után még egy találatot jegyeztünk, így Gera Zoltán csapata 4-0-ra győzött és legközelebb március 29-én, kedden a lengyelek ellen mérkőzik idegenben.
A szerb U21-es csapat szintén Eb-selejtezőt játszott, méghozzá Észak-Macedónia ellen. Déli szomszédunk keretében játékosunk, Zeljko Gavric nem volt ott. A találkozót 2-1-re nyerték a szerbek.
U17
Az U17-es nemzeti csapatunk is megkezdte szereplését a korosztályos Európa-bajnokság elitkörében, az első ellenfél Hollandia volt. A mieink kezdőjében három fradista, Tóth Alex, Almássy Levente és Lisztes Krisztián kapott helyet. Szélesi Zoltán csapata már a negyedik percben hátrányba került, majd a fordulás után, a 71. percben a hollandok ismét betaláltak, eldöntve ezzel a találkozót. Az U17 legközelebb március 26-án, szombaton a görögök ellen játszik.
Fotó: www.mlsz.hu
Klubunk U15-ös csapatának korosztályos válogatott kapusa 2017 óta a Ferencváros játékosa.
Utánpótlás korú labdarúgóink három fronton is győzelmet arattak a bajnokságban.
A Fradi U9-es csapata a döntőben osztrák ellenfelét győzte le. - GALÉRIA, VIDEÓ!
Utánpótlásunk veretlenül zárta a hétvégét.
Sor került az U8-as és az U9-es gyerekek toborzójára az utánpótlásunkban - VIDEÓ!
Az FTC U14-es együttese fontos mérkőzést nyert meg az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
A Telekom Toborzón ezúttal az U10-es és U11-es korosztály tehetségeit keresték a Fradi edzői.
Azonban további két utánpótláscsapatunk vereséget szenvedett a hétvégén.