2023. május 17.
Szabó gólt szerzett, győzelemmel kezdtük az Eb-t
U17-es válogatottunk Simon, Szabó és Umathum góljával 3-0-ra győzött Wales ellen.

Május 17-én, szerdán Wales ellen kezdte meg szereplését a magyar férfi U17-es válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A magyar csapat kezdőjében két FTC-játékos, Bagi Ádám és Varga Zétény is helyet kapott.

Az első félidő kiegyenlített, harcos játékot hozott. Mind a walesieknek, mind a mieinknek megvoltak a lehetőségei, végül a 43. percben Bagi átadásából Simon szerezte meg a vezetést (1-0), amelyet sikerült megtartani a félidő végéig.

A szünetben Wales változtatott, Hatch helyette Issaka érkezett. A 69. percben a mieink kettőt cseréltek: Varga helyett Molnár, míg Bagi helyett a szintén FTC-kötődésű Szabó Szilárd érkezett, aki hat perccel becserélése után gólt is szerzett (2-0). Csupán hat percet kellett várni a magyarok harmadik találatára, Umathum volt eredményes (3-0).

A mieink tehát 3-0-ra győztek Wales ellen a hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének 1. fordulójában.

Korosztályos válogatottunk legközelebb május 20-án, szombaton a felcsúti Pancho Arénában Lengyelország ellen lép pályára.

Férfi labdarúgás,
U17, Európa-bajnokság, csoportkör, 1. forduló
Magyarország – Wales 3-0 (1-0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Magyarország: Yaakobishvili – Girsik, Umathum, Kaczvinszki, Hornyák – Varga (Molnár, 69.), Fenyő (Burghart, 90.), Kern (Somfalvi, 80.), Németh – Bagi (Szabó, 69.), Simon (Vidnyánszky, 80.)
Gólok: Simon (43.), Szabó (75.), Umathum (81.)

Cikkajánló

Két meccsen is nyolc gól esett a hétvégi bajnokikon

Öt korosztályos csapatunk lépett pályára, a mérleg pedig két győzelem, két döntetlen és egy vereség.

Három meccs, három továbbjutás a kupában

Három korosztályos csapatunk lépett pályára a kupafordulóban, és mindannyian készülhetnek a folytatásra.

Sikeres partnerkapcsolati tornát rendeztünk

Az edzők október 22-i szakmai konferenciája után most a pályán mutathatták meg tudásukat a focistapalánták.

Hibátlanul zárták a hétközi fordulót fiataljaink

Az FTC utánpótlásának mindhárom csapata győztesen hagyta el a pályát a korosztályos bajnokságokban.

Szakmai napot tartott az FTC partnerklubjainak

Tizenkilenc klub képviselői vettek részt az FTC szakmai napján, előadásokkal és gyakorlati bemutatókkal.

U13-as csapatunk ezüstéremmel tért haza Weselből

A 40 csapatot felvonultató tornán az FTC csapata tizenkét meccséből tízet megnyerve végzett a második helyen.

Lengyelországban lett tornagyőztes U11-es csapatunk

Fiataljaink nem csak nagyszerű teljesítménnyel győztek, de a legjobb kapust is a Fradi adta.

Fordulatos derbit játszott U17-es csapatunk

Klubunk labdarúgó utánpótláscsapatai négy mérkőzésen léptek pályára, de ezúttal csak egy győzelmet szereztek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin