A Szánthó Regőt és Csontos Dominiket is soraiban tudó U21-es magyar labdarúgó-válogatott legutóbb fiatal támadónk góljával hazai pályán győzte le Lettországot. A győztesen megvívott találkozó után Gera Zoltán tanítványai az izraeli Petah Tikvába utaztak, ahol egyértelmű győzelmi céllal léptek pályára, hogy a tavaszi utolsó négy fordulóra életben tartsák azon reményeiket, hogy odaérhetnek a csoport első két helyének valamelyikére.
A lettek elleni összecsapással ellentétben Szánthó ezúttal a kezdőcsapat tagjaként futott ki a pályára, míg Csontos Dominik a kispadon várta, hogy Gera Zoltán harcba küldje. A hazaiak gyorsan magukhoz ragadták az irányítást, és Bar Arad találatával már az ötödik percben megszerezték a vezetést. A gól megfogta a mieinket, percekig nem tudtunk kijönni a izraeli szorításból. Helyzeteink azért így is akadtak: a 13. percben Csongvai fejelt fölé, pillanatokkal később Szendrei, majd Balogh Botond távoli lövését kellett védenie a hazai kapusnak.
Az elsőhöz hasonlóan a második játékrész is gyors Izrael-góllal kezdődött: az 51. percben Bar Arad másodszor is eredményes volt. Az 54. percben Gera kettőt is változtatott: Skribek és Bukta érkezett Huszti ás Szánthó helyére.
A folytatásban már a mieink kezdeményeztek, komoly labdabirtoklási fölényt tudtunk kialakítani, de a hazaiak komoly energiákat fordítottak a védekezésre. Az utolsó húsz percbe lépve ismét cseréltünk: Tóth-Gábor Kristóf és Csontos Dominik érkezett Baráth Péter és Kerkez Milos helyére. A folytatásban hiába rohamoztunk, nem jöttek azok a megoldások, melyekkel fel tudtuk volna törni Izrael védelmét, ráadásul a 84. percben Balogh megkapta második sárgáját, így emberhátrányba kerültünk. Tíz emberrel sem adtuk fel, de a hajrában Zasano meglőtte a harmadikat, ezzel beállítva a 3-0-s végeredményt.
Gera Zoltán csapata ezzel igencsak nehéz helyzetbe került az Eb-kvalifikációért vívott harcban. A mieink legközelebb március 24-én lépnek pályára, amikor San Marino korosztályos csapatát fogadják.
(Fotó: mlsz.hu)
Férfi labdarúgás, U21-es Eb-selejtező, B-csoport, 6. forduló
Izrael – Magyarország 3-0 (1-0)
Izrael, Petah Tikva
Magyarország: Hegyi – Varju, Balogh, Mocsi, Kerkez – Huszti, Csongvai, Baráth – Szendrei, Németh, Szánthó.
Gólok: Bar Arad (4., 50.), Zasano (91.)
Piros lap: Balogh (83.)
Kiss-Baranyi Sándor és Pongrácz Péter a PSG akadémiáján járt.
Az U17 a Puskás Akadémiát, az U15 pedig az MTK-t győzte le november utolsó hétvégéjén.
Az U19 az ETO, az U16 az Újpest, az U14 pedig a DVSC fiataljait győzte le.
Madarász Ádám kezdőként 58 percet játszott a Franciaország elleni U19-es Eb-selejtezőn.
Az U15 győzött, míg U14-es labdarúgócsapatunk kikapott a korosztályos országos bajnokságban.
U16-os, U15-ös és U14-es csapatunk is győzni tudott, az U17 döntetlent játszott, az U16 kikapott a hétvégén.
Az FTC szakemberei azon dolgoznak, hogy minden játékosunk sérülésmentesen fejlődjön – VIDEÓ!
U15-ös együttesünk a Vasas korosztályos csapatát verte idegenben 3-0-ra.