2019. június 8.
U17: háromgólos előny a visszavágóra
Korosztályos labdarúgócsapatunk Katona Bálint triplájával 4-1-re verte az osztályozó első meccsén a Vidit.

Csapatunk a nyolc együttest felvonultató U17-es bajnokság 7. helyén zárta a múlt héten befejeződött idényt, így osztályozóra kényszerült, melynek első mérkőzését szombaton, Székesfehérváron játszotta a másodosztályban másodikként záró MOL Vidi FC ellen.

A vezetést Burzi Alex révén már a 6. minutumban megszerezték a mieink, tíz perccel később pedig Katona Bálint duplázta meg a fórt. Kisvártatva még szépített a vendéglátó, a második játékrészben azonban Katona kétszer, a 61. és a 91. percben is betalált – 4-1-es előnyről várhatjuk az élvonalbeli tagságról döntő jövő szerdai második, hazai pályán sorra kerülő mérkőzést.

Cikkajánló

Két meccsen is nyolc gól esett a hétvégi bajnokikon

Öt korosztályos csapatunk lépett pályára, a mérleg pedig két győzelem, két döntetlen és egy vereség.

Három meccs, három továbbjutás a kupában

Három korosztályos csapatunk lépett pályára a kupafordulóban, és mindannyian készülhetnek a folytatásra.

Sikeres partnerkapcsolati tornát rendeztünk

Az edzők október 22-i szakmai konferenciája után most a pályán mutathatták meg tudásukat a focistapalánták.

Hibátlanul zárták a hétközi fordulót fiataljaink

Az FTC utánpótlásának mindhárom csapata győztesen hagyta el a pályát a korosztályos bajnokságokban.

Szakmai napot tartott az FTC partnerklubjainak

Tizenkilenc klub képviselői vettek részt az FTC szakmai napján, előadásokkal és gyakorlati bemutatókkal.

U13-as csapatunk ezüstéremmel tért haza Weselből

A 40 csapatot felvonultató tornán az FTC csapata tizenkét meccséből tízet megnyerve végzett a második helyen.

Lengyelországban lett tornagyőztes U11-es csapatunk

Fiataljaink nem csak nagyszerű teljesítménnyel győztek, de a legjobb kapust is a Fradi adta.

Fordulatos derbit játszott U17-es csapatunk

Klubunk labdarúgó utánpótláscsapatai négy mérkőzésen léptek pályára, de ezúttal csak egy győzelmet szereztek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin