2021. november 12.
U19: két FTC-játékos kezdett az olaszok ellen
Adódtak lehetőségek a magyar U19-es válogatott előtt is, ám ezeket nem tudták gólra váltani a játékosok.

Az olasz U19-es együttes elleni páros mérkőzéssel hangol az Eb-selejtező tavaszi elitkörére a magyar korosztályos válogatott. A két felkészülési meccs közül az elsőt csütörtök este a Szusza Ferenc Stadionban rendezték.

A Tímár Krisztián szövetségi edző keretében szereplő három Fradi-kötődésű játékos, az NB III-mas együttesünket erősítő Gera Zalán, valamint két soroksári kölcsönjátékosunk, Nagy Olivér és a borítóképünkön fehérben látható Redzic Damir közül Nagy és Redzic kezdőként kapott lehetőséget, Gerát pedig csereként, a 72. percben küldte pályára a tréner. Addigra már kialakult a végeredmény, Degli Innocenti néggyel korábban szerzett találatával 1-0-ra nyert Olaszország. A gól után megvoltak a lehetőségek az egyenlítésre, ám a vendégcsapat stabilan védekezett, így győzni tudott.

A két csapat november 15-én, hétfőn 18.00-tól ismét megmérkőzik egymással Telkiben.

Borítókép forrása: mlsz.hu

U19, felkészülési mérkőzés

Magyarország–Olaszország 0–1 (0–0)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion. Játékvezető: Derdák (magyar)

Magyarország: Senkó – Szujó, Csatári (Csinger , a szünetben), Debreceni – Kovács M., Nagy O. (Csatári, 65.), Sztojka (Horváth A., 72.), Biben (Simut, 88.), Benczenleitner (Dezamits, 88) – Németh D. (Gera Zalán, 72.), Redzic (Kerezsi, 65.). Szövetségi edző: Tímár Krisztián

Gólszerző: Degli Innocenti (68.)

Cikkajánló

Borbély Balázs edzői karakterében bízhatnak a fiatalok

Az FTC utánpótlásának szezonjáról és jövőjének kihívásáról kérdeztük Kiss-Baranyi Sándor szakmai igazgatót.

Kupagyőztes az FTC U16-os és U19-es futballcsapata

A Fradi fiatalabb együttese a Győrt, míg az idősebbek a Honvédot győzték le a budapesti döntőben.

Derbigyőzelemmel zárta az idényt U16-os csapatunk

Klubunk korosztályos csapatai minden színű éremből szereztek egyet-egyet a kiemelt bajnokságokban.

Drámai utolsó forduló vár U17-es csapatunkra

A hétvégén két kiemelt korosztályos csapatunk lépett pályára, az eredmény felemás lett.

Bajnok lett U14-es csapatunk!

A héten pályára lépő valamennyi utánpótlás csapatunk győzelmet ünnepelhetett.

Gólgazdag mérkőzéseken nyertek fiataljaink

Labdarúgó utánpótlás-csapataink hazai pályán és idegenben is remekeltek.

Rózsa Barnabás kapta idén a dr. Fenyvesi Máté-díjat

Klubunk U15-ös csapatának korosztályos válogatott kapusa 2017 óta a Ferencváros játékosa.

Czéh Barna gólt lőtt, és felnőtt történelmet írt

Utánpótlás korú labdarúgóink három fronton is győzelmet arattak a bajnokságban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin