Partnerkapcsolati megállapodást kötött egymással a II. Kerület UFC és a Ferencvárosi Torna Club, jelentették be a két együttes képviselői. A budapesti csapat nem az első, amellyel hasonló együttműködésre lép klubunk utánpótlása az elmúlt hónapokban. Ahogyan Kiss Baranyi Sándor, az FTC utánpótlás szakmai vezetője korábban elmondta, a cél az, hogy a Fradi utánpótlás-képzésében jelen lévő módszertani és pedagógiai munka hatással legyen a Ferencváros tradícióit és kultúráját befogadni és ápolni képes partnerek szakmai tevékenységére is. A partnerek kiemelkedő képességű játékosai számára pedig folyamatos a belépési lehetőség az FTC csapataihoz. Klubunk első körben a fővárosban és annak közvetlen vonzáskörzetében keresi a partnerkapcsolatokat.
A Ferencvárosi Torna Clubot Kiss Baranyi Sándor mellett Palásthy Norbert utánpótlás akadémia igazgató és Szűcs Mihály társadalmi kapcsolatokért felelős vezető képviselte az eseményen, míg a II. Kerület UFC részéről a klub elnöke, Szeltner Norbert vett részt a rendezvényen.
- Különösen örömteli számunkra ez a megállapodás, mert egy nagy tradíciókkal és komoly értékekkel rendelkező utánpótlásképző egyesülettel született meg. A megállapodás illeszkedik partnerkapcsolati stratégiánkba, amely hosszútávon, mindkét fél számára szakmai előnyöket biztosít – mondta Kiss Baranyi Sándor, az utánpótlás szakmai igazgatója.
Fiataljaink nem csak nagyszerű teljesítménnyel győztek, de a legjobb kapust is a Fradi adta.
Klubunk labdarúgó utánpótláscsapatai négy mérkőzésen léptek pályára, de ezúttal csak egy győzelmet szereztek.
Labdarúgó utánpótláscsapataink közül U15-öseink remekeltek az MTK ellen a hétközi fordulóban.
Négy labdarúgónk képviselte a korosztályos válogatottakat az Istria Youth Cup elnevezésű tornán.
Utánpótálscsapataink négy győzelemmel és egy döntetlennel zárták a szinte tökéletes hétvégét.
Utánpótláscsapataink három győzelemmel és két döntetlennel veretlenül zárták a hétvégét.
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott a román együttes elleni sikerrel kezdett a Vilotic-tornán.
Utánpótláscsapataink változatos fordulókon vannak túl a korosztályos bajnokságokban.