2021. április 26.
UP: Két győzelem, egy vereség a hétvégi mérleg
Az U14-es és az U16-os csapatunk is legyőzte a Puskás Akadémiát, míg az U19 nem bírt a Vasassal.

U19

Legidősebb utánpótláscsapatunk a bajnokság rájátszásának 9. fordulójában a Vasas Kubala Akadémiát látta vendégül a Népligetben. Nem kezdődött jól az összecsapás a mienk szempontjából, ugyanis a vendégek már 20 perc után háromgólos előnyben voltak, sorrendben Kapornai Ákos Bertalan, Józsa Marcell Ádám és Puska Péter talált a kapunkba. Sajnos a fordulás után sem változott a játék képe, a 47. percben újabb gólt szerzett az angyalföldi csapat, Sztojka Dominik Balázs növelte a Vasas előnyét, majd az utolsó tíz percben Rédling Kevin is gólt lőtt, és Józsa Marcell Ádám megszerezte második találatát a mérkőzésen, így a Vasas 6-0-ra nyert.

U16

U16-os csapatunk a Puskás Akadémia vendégeként lépett pályára. A mérkőzés egy korai hazai góllal indult, Retter Szilárd vette be a mieink kapuját, ám a 15. percben Balogh Máté Zsolt kiegyenlített. A gyors gólváltás után sokáig úgy tűnt, hogy a csapatok megosztoznak a pontokon, de a 70. percben jött Berényi Erik, akinek a góljával megfordította az állást az FTC. A hátralévő időben több találat már nem esett, így a Fradi hátrányból felállva, 2-1-re győzött Felcsúton.

U14

Az U14 szintén a Puskás Akadémiával mérkőzött igaz nem idegenben, hanem a Népligetben. Fiataljaink villámrajtot vettek, hiszen Gólik Benjámin már a 2. percben betalált, majd 18 perccel később ismét fiatal tehetségünk volt eredményes. A játék képe a második játékrészre sem változott, és a 62. percben Csimszi Zoltán Tamás is betalált. Pár perccel később Gólik Benjámin újabb góljával mesterhármast ért el. Ellenfelünk erejéből csak a szépítésre futotta, Mondovics Kevin góljával alakult ki a 4-1-es végeredmény.

Cikkajánló

Első hely a Varga Zoltán utánpótlás emléktornán

Klubunk U11-es csapata fővárosi riválisait megelőzve nyerte meg az egykori játékosunkról elnevezett tornát.

Partnerkapcsolati tornát rendeztek a Népligetben

A rangos korosztályos labdarúgótornán közel 400 gyerek focizott.

Magyar bajnok kapusunk már a fiatalokat is képzi

Szécsi Gergő régóta foglalkozik a fiatal kapusokkal - VIDEÓ!

Három győzelem az utánpótlás-bajnokságokban

U15-ös csapatunk derbit nyert, és továbbra is vezeti a bajnokságot.

Korosztályos csapataink jól kezdték a tavaszi idényt

Akadémiánk fiataljai közül az U17-es korosztály harcban van a bajnoki címért.

Nem lesz ott az Eb-n az U19-es válogatott

Madarász Ádámmal a csapatban kapott ki a korosztályos válogatott Törökországtól.

A profi felnőttek fociztak a kicsikkel, vár a toborzónk

Lakatos Csongor és Madarász Ádám is azt üzeni, jelentkezzetek a Telekom Toborzóra! - VIDEÓ!

Készen állsz? Idén is vár a Fradi focitábora!

A nyári szünetben két héten keresztül a futballé lesz a főszerep a 7 és 13 év közötti gyermekek számára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin