2025. december 8.
UP: kiütéses siker és bravúros döntetlen
U16-os labdarúgócsapatunk ikszelt a Honvéddal, U14-eseink 5-1-re nyertek az ETO ellen.

U16

Az U16-os bajnokságban szereplő labdarúgócsapatunk a listavezető Budapest Honvéd vendégeként lépett pályára a 10. fordulóban. Nem kezdtünk jól, a kispestiek már hat perc után 2-0-ra vezettek. A Fradi fiataljai viszont az első félidő hajrájában Lőrincz Bertalan révén szépítettek, az 54. percben pedig Kőszegi Mátyás gólja már az egyenlítést, és később kiderült, hogy az egy pontot érte.

U14

Az U14-es bajnokságban második helyen álló fiataljaink az ETO Akadémiát fogadták az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban. Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés, ugyanis a Fradi 40 perc alatt négy gólt szerzett a duplázó Nagy Milán, illetve Bana László és Ababou Mouloud révén. A második játékrészben Nagy még egyszer betalált a győriek szépítése mellett, így mesterhármasának köszönhetően 5-1-re kiütöttük a Győrt.

Cikkajánló

Első hely a Varga Zoltán utánpótlás emléktornán

Klubunk U11-es csapata fővárosi riválisait megelőzve nyerte meg az egykori játékosunkról elnevezett tornát.

Partnerkapcsolati tornát rendeztek a Népligetben

A rangos korosztályos labdarúgótornán közel 400 gyerek focizott.

Magyar bajnok kapusunk már a fiatalokat is képzi

Szécsi Gergő régóta foglalkozik a fiatal kapusokkal - VIDEÓ!

Három győzelem az utánpótlás-bajnokságokban

U15-ös csapatunk derbit nyert, és továbbra is vezeti a bajnokságot.

Korosztályos csapataink jól kezdték a tavaszi idényt

Akadémiánk fiataljai közül az U17-es korosztály harcban van a bajnoki címért.

Nem lesz ott az Eb-n az U19-es válogatott

Madarász Ádámmal a csapatban kapott ki a korosztályos válogatott Törökországtól.

A profi felnőttek fociztak a kicsikkel, vár a toborzónk

Lakatos Csongor és Madarász Ádám is azt üzeni, jelentkezzetek a Telekom Toborzóra! - VIDEÓ!

Készen állsz? Idén is vár a Fradi focitábora!

A nyári szünetben két héten keresztül a futballé lesz a főszerep a 7 és 13 év közötti gyermekek számára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin