2021. március 1.
UP: legyőztük a Győrt, kiütöttük az MTK-t
Három mérkőzésen két győzelemmel és egy vereséggel zárták a Ferencváros utánpótláscsapatai a hétvégét.

U19
U19-es labdarúgócsapatunk remek őszi teljesítményének köszönhetően a tabella éléről várta a tavaszi rájátszást, ahol az első fordulóban rögtön az ETO FC Győr várt együttesünkre. A két rivális a vártnak megfelelően nagy csatát vívott az egész mérkőzés alatt. Az első félidőben sokáig úgy tűnt, hogy gól nélkül zárják a játékrészt, azonban a 43. percben Gera Zalán góljával a Ferencváros megszerezte a vezetést. A fordulás után is kitartott a zöld-fehérek lendülete, és a 49. percben Katona Bálint góljával kettőre növelték előnyüket. Újabb gól már nem született, így a Fradi 2-0-ra győzte le győri riválisát.

U16
Felnőtt csapatunkhoz hasonlóan U16-os együttesünk is az MTK otthonában lépett pályára. A mieink Lisztes Krisztián találatával már a mérkőzés 12. percében megszerezték a vezetést. Az első negyvenöt perc nem hozott újabb gólt, így 1-0-s Fradi-vezetésről jött a folytatást. A 66. percben Berényi Erik duplázta meg az FTC előnyét, amire gyorsan jött a hazai válasz. Fiataljainkat feltüzelte a váratlanul bekapott gól, és az utolsó negyed órában még háromszor voltak eredményesek: Tomasek Gergő, Berényi Erik és Almássy Levente talált be az MTK kapujába (1-5).

U15
Egy korosztállyal lejjebb a Paks vendégeként lépett pályára a Ferencváros korosztályos csapata. A hazaiak a harmadik percben megszerezték a vezetést, majd tíz perccel később ismét betaláltak. A 31. percben Bagi Ádám góljával ugyan visszajöttünk a meccsbe, de húsz perccel a vége előtt ismét betalált a Paks, eldöntve a találkozót és a három pont sorsát (3-1).

Cikkajánló

UP: a hajrában győztük le az Újpestet!

Öt mérkőzésen egy győzelem, két döntetlen és két vereség utánpótláscsapataink hétvégi mérlege.

UP: két meccs, két győzelem a hétvégi mérleg

U17-es csapatunk 1-0-ra a Vasast, míg U14-es együttesünk 3-1-re az MTK-t győzte le hétvégi fordulóban.

Két csapatunk is legyőzte a Vasast

Öt korosztályos együttesünk lépett pályára a mögöttünk hagyott hétvégén – összefoglaló!

Így lehet az utánpótlásból bekerülni a felnőttekhez

Jelenlegi és korábbi labdarúgónk is mesélt, hogyan élte meg a debütálását a felnőttek között.

Redzic-gólpasszok, magyar siker Románia ellen

A magyar U18-as válogatott 2-1-re legyőzte Romániát a Debrecenben rendezett felkészülési mérkőzésen.

Így zajlott az FTC és a partnercsapatai konferenciája

Az előadások során az FTC utánpótlásának működésével ismerkedhettek meg a partnercsapatok képviselői.

Két fradistával játszott döntetlent a válogatott

Az U18-as magyar együttes kapuját Őri Levente védte, mellette védőnk, Nagy Olivér is végigjátszotta a meccset.

Kiütöttük a DVTK-t; hatgólos iksz a Kisvárdával

Mozgalmas hetet zártak utánpótlás labdarúgócsapataink: öt győzelem és két döntetlen a mérleg.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most