U19
Budapest Honvéd–FTC 0–0
Rangadót játszott a legnagyobb korosztályunk, a közvetlenül előttünk álló Honvéd otthonában. A találkozó gól nélküli döntetlent hozott, így maradtunk a harmadik helyen, mivel a mögöttünk álló Illés Akadémia-Haladás szintén ikszelt.
U17
FTC–Puskás Akadémia 2–4 (1–2)
Gólszerzőink: Hajdu Hunor, Redzic Damir
A többi korosztályunk mind a Puskás Akadémiával játszott, az U17-esek Hajdu Hunor révén előnybe kerültek a mérkőzés elején, de a felcsútiak fordítani tudtak a szünetig. A második félidő elején is bevették a kapunkat, és bár Redzic Damir kilencedik szezonbeli góljával szépíteni tudtunk, a végén kaptunk még egy gólt, így kétgólos vereséget szenvedtünk.
U16
FTC–Puskás Akadémia 0–7 (0–3)
U16-osaink sajnos nagy pofont kaptak a Puskás Akadémiától, már a szünetig háromgólos hátrányba kerültek, végül ellenfelünk hétszer is bevette a kapunkat.
U15
Puskás Akadémia–FTC 0–0
Az eggyel kisebb korosztály gól nélküli döntetlennel zárt a Puskás Akadémia vendégeként, ami az eddig nehéz helyzetben lévő csapatnak értékes pont volt, a tabella eddigi (holtversenyes) listavezetőjének otthonában.
U14
Puskás Akadémia–FTC 3–0 (3–0)
U14-eseink rangadót játszottak a Puskás Akadémia otthonában, de sajnos pont nélkül jöttek haza, már a szünetig háromgólos hátrányba kerültünk, és nem tudtunk visszajönni a meccsbe.
A koronavírus-fertőzés visszaszorítása érdekében a Magyar Labdarúgó Szövetség visszavonásig felfüggesztette az utánpótlás-bajnokságokat.
Öt korosztályos csapatunk lépett pályára, a mérleg pedig két győzelem, két döntetlen és egy vereség.
Három korosztályos csapatunk lépett pályára a kupafordulóban, és mindannyian készülhetnek a folytatásra.
Az edzők október 22-i szakmai konferenciája után most a pályán mutathatták meg tudásukat a focistapalánták.
Az FTC utánpótlásának mindhárom csapata győztesen hagyta el a pályát a korosztályos bajnokságokban.
Tizenkilenc klub képviselői vettek részt az FTC szakmai napján, előadásokkal és gyakorlati bemutatókkal.
A 40 csapatot felvonultató tornán az FTC csapata tizenkét meccséből tízet megnyerve végzett a második helyen.
Fiataljaink nem csak nagyszerű teljesítménnyel győztek, de a legjobb kapust is a Fradi adta.
Klubunk labdarúgó utánpótláscsapatai négy mérkőzésen léptek pályára, de ezúttal csak egy győzelmet szereztek.