2022. szeptember 5.
UP: örökrangadó-sikerrel kezdett az U16
A múlt hétvégén utánpótláscsapataink is megkezdték az idei szezont.

U19

Legidősebb csapatunk örökrangadóval kezdte a szezont az MTK ellen. A 30. percben ugyan hátrányba kerültünk, de Berényi Erik révén az 56. percben sikerült egyenlíteni. Sokáig úgy nézett ki, hogy megosztoznak a pontokon a felek, ám végül a 86. percben ellenfelünk ismét betalált, és ezzel 2-1-re győzött.

U17

U17-es együttesünkre a Paks várt hazai pályán. A sokáig gól nélküli találkozón a vendégek Palóka Dávid találatával megszerezték a vezetést, de hajrában Nimsz Ádám egalizált, így egy-egy ponttal kezdett a két csapat.

U16

Az egy évvel fiatalabbak az U19-hez hasonlóan az MTK-val találkoztak. A kék-fehérek a 21. percben megszerezték a vezetést, de ezt követően beindult a Fradi-henger. A 37. percben Hajdu Bálint nyitotta a góljaink sorát, majd Gólik Benjámin tíz perc leforgása alatt mesterhármast ért el, így a 62. percre 4-1 állt a népligeti eredményjelzőn a javunkra. Az MTK ugyan szépíteni tudott, de Kovács Márk Dominik a 85. percben visszaállította a háromgólos különbséget. Ezt a kék-fehérek végül tudták kozmetikázni, de a mieink 5-3-ra így is megnyerték az örökrangadót.

U15

U15-ös együttesünk a DVSC vendége volt. Nem kezdtünk jól, a hazaiak fél óra elteltével már kettővel mentek. A szépítés az 56. percben jött össze Sass Bálint révén, sőt, Bokros Bertold góljával már 2-2-re állt a mérkőzés. Végül a debrecenieknek sikerült ismét bevenni a kapunkat, így 3-2-re megnyerték a találkozót.

U14

Legfiatalabbjaink is idegenben kezdték a szezont, méghozzá a DVTK ellen. Gyorsan meglett a vezetés Schrancz Vince góljával, majd a 32. percben Skotner Zoltán Krisztofer növelte az előnyt. A fordulás után is mi voltunk fölényben, ami két újabb gólban is megmutatkozott, amelyeket Szegedi Botond lőtt. Az U14 ezzel 4-0-ra nyert Miskolcon. 

Cikkajánló

Négy győzelem, egy vereség

Az U17 és az U14 is kiütéses győzelmet aratott a hétvégén a labdarúgó utánpótlásban.

Jelentkezz, játssz a Fradiban!

Több korosztályba is várjuk a jelentkezőket a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó utánpótlásába.

Népszerű volt az áprilisi Telekom Toborzó

Hatalmas sikert aratott a Telekom Toborzó, klubunk labdarúgás utánpótlás kiválasztó eseménye.

Készen állsz a nyárra? Vár a Fradi focitábora!

Három héten keresztül a labdarúgásé lesz a főszerep a 7 és 13 év közötti gyermekeknek.

Két győzelem, egy vereség a hétvégén

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára.

U13: Rangos tornagyőzelem Olaszországban

Korosztályos labdarúgócsapatunk egy rangos nemzetközi tornán végzett az élen.

UP: Három döntetlen, egy vereség

Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

UP: Két győzelem, egy döntetlen

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin