Az OTP Bank Ligában szereplő ZTE FC szerdán szerződtette a Ferencváros fiatal szélsőjét, Vogyicska Balázst.
A 20 éves játékos 2018 nyarán, 15 évesen került a Fradihoz. Felnőtt szinten először az NB III-ban szereplő FTC II-ben kapta meg a lehetőséget, majd a 2022/2023-as idényre kölcsönbe a másodosztályú Kozármislenyhez került. Visszatérése után a szintén NB II-es „kis Fradi”, a Soroksár labdarúgója volt – a harmadik ligában 20, a második vonalban pedig 38 találkozón lépett pályára. Pályafutásában most újabb szintlépést jelent az, hogy a ZTE-hez igazolt, ezzel egyúttal egy újabb olyan sajàt nevelésű labdarúgónk, aki a ranglétrát végigjárva az élvonalban pallérozódhat tovább.
Az FTC utánpótlásának szezonjáról és jövőjének kihívásáról kérdeztük Kiss-Baranyi Sándor szakmai igazgatót.
A Fradi fiatalabb együttese a Győrt, míg az idősebbek a Honvédot győzték le a budapesti döntőben.
Klubunk korosztályos csapatai minden színű éremből szereztek egyet-egyet a kiemelt bajnokságokban.
A hétvégén két kiemelt korosztályos csapatunk lépett pályára, az eredmény felemás lett.
A héten pályára lépő valamennyi utánpótlás csapatunk győzelmet ünnepelhetett.
Labdarúgó utánpótlás-csapataink hazai pályán és idegenben is remekeltek.
Klubunk U15-ös csapatának korosztályos válogatott kapusa 2017 óta a Ferencváros játékosa.
Utánpótlás korú labdarúgóink három fronton is győzelmet arattak a bajnokságban.