2019. december 7.
OB: egy arany, egy ezüst a döntők napján
Szaka István győzött, Tallósi Péter kikapott a döntőben az ökölvívó országos bajnokság zárónapján.

Amint arról korábban ITT beszámoltunk, az FTC két bokszolója is döntőbe jutott a december 3-6 között Budapesten rendezett, Papp László nevét viselő ökölvívó felnőtt országos bajnokságon.

52 kilogrammban Szaka István a Madárfészek Ökölvívó Akadémia bunyósával, Bernáth Attilával találkozott, és magabiztos boksszal remek, 4-1-es győzelmet aratott, így ismét magyar bajnoki aranyérmet akasztottak tehetséges versenyzőnk nyakába.

81 kilogrammban a két selejtezőkörben, és az elődöntőben is remek továbbjutással a fináléig menetelő Tallósi Péter számára a döntőben ezúttal a pécsi Lukácsy Bence túl nagy falatnak bizonyult. A két ökölvívó már korábban, utánpótlásban is találkozott egymással, ezúttal Lukácsy lett a bajnok, míg Tallósi ezüstéremmel vigasztalódott.

Cikkajánló

Eb-ezüstérmes lett az FTC tehetsége!

Ökölvívónk, Sas Dániel a maribori serdülő Európa-bajnokságon csak a döntőben kapott ki.

Bírni kell a pofont! Így edzenek ökölvívóink!

Ökölvívó szakosztályunk edzésén jártunk, ahol két tehetségünket is megismerhettük – VIDEÓ!

Két érem az Énekes István Emlékversenyen

Kozák Kevin és Kovács Bertalan is bekerült az áprilisban megrendezésre kerülő Európa-bajnokság keretébe.

Kedden irány a bokszterem!

Az FTC ökölvívó-szakosztálya 16.00-s kezdéssel vár minden érdeklődőt ingyenes edzésén!

Ilyen a boksz – legyél Te a Fradi új ökölvívó bajnoka!

A Fradi TV riportere kipróbálta, milyen egy pörgős edzés a Fradi boksztermében Bedák Pál vezetésével – VIDEÓ!

Tavaszi Fradi-bokszsuli

Minden kedden nyílt edzést tart az FTC ökölvívó-szakosztálya!

Elhunyt Sas József

82 éves korában meghalt a Fradiban korábban öt évig bokszoló, serdülőben Budapest-bajnok Sas József.

Állva tapsolt a magyar közönség Európa-bajnokunknak

Ökölvívó klasszisunk, Széles János 90 évvel ezelőtt nyert aranyérmet a budapesti kontinensviadalon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin