A selejtezők második napjával folytatódott szerdán az ökölvívók felnőtt Országos Bajnokságának programja a Madárfészek Ökölvívó Akadémián Budapesten. A Ferencvárosi Torna Clubot az első napon magabiztosan továbbjutó Rostás Armandó és Tallósi Péter képviselték.
A 63 kilogrammban versenyző Rostás számára a második fordulóban ezúttal a válogatott kerettag nyíregyházi Kovács Richárd túl nagy falatnak bizonyult, versenyzőnk sima, 5-0-s vereséget szenvedett és kiesett. A 81 kilogrammos Tallósi azonban ezúttal is remek, 5-0-s győzelmet aratott a Vasas versenyzője, Farkas Zoltán ellen.
Tallósi ezzel továbbjutott az elődöntőbe, ahol csütörtök délután a hódmezővásárhelyi Kovács Pál lesz az ellenfele. Az FTC két másik bokszolója, az 52 kilogrammos Szaka István, valamint a nők 69 kilogrammos súlycsoportjában versenyző Simon Boglárka számára is megkezdődik az Országos Bajnokság csütörtökön, rögtön az elődöntőkkel. Az elődöntők küzdelmeit már új helyszínen, a Körcsarnokban rendezik.
Fiatal ökölvívóink mindhárom korosztályban remek eredményekkel zárták a rangos budapesti versenyt.
Ökölvívó szakosztályunk fiatal bokszolói egy arany- és egy bronzéremmel zárták a serdülő és ifi OB-t.
Ökölvívónk, Sas Dániel a maribori serdülő Európa-bajnokságon csak a döntőben kapott ki.
Ökölvívó szakosztályunk edzésén jártunk, ahol két tehetségünket is megismerhettük – VIDEÓ!
Kozák Kevin és Kovács Bertalan is bekerült az áprilisban megrendezésre kerülő Európa-bajnokság keretébe.
Az FTC ökölvívó-szakosztálya 16.00-s kezdéssel vár minden érdeklődőt ingyenes edzésén!
A Fradi TV riportere kipróbálta, milyen egy pörgős edzés a Fradi boksztermében Bedák Pál vezetésével – VIDEÓ!
Minden kedden nyílt edzést tart az FTC ökölvívó-szakosztálya!