2019. december 4.
OB: Rostás és Tallósi is győzelemmel kezdett
Az FTC mindkét érintett versenyzője győzött az ökölvívók felnőtt országos bajnokságának első napján.

December 3-a és 7-e között rendezik az ökölvívók felnőtt országos bajnokságát Budapesten. Az első két napon a különböző súlycsoportok selejtezőit vívják a Madárfészek Akadémián, míg csütörtöktől szombatig az elődöntők és a finálék zajlanak majd a Körcsarnokban.

Az FTC két versenyzője, Rostás Armandó és Tallósi Péter voltak érdekeltek a selejtezők első napján kedden, amikor 38 mérkőzéssel elkezdődött az országos bajnokság. Rostás 63 kilogrammban rendkívül magabiztos, 5-0-s győzelmet aratott a hódmezővásárhelyi Joó László ellen, míg Tallósi 81 kilogrammban hasonló arányban verte a tatabányai Mikite Dánielt. Mindkét versenyzőnk szerdán folytatja, amikor már az elődöntőbe jutás a tét.

Az országos bajnokságon a Ferencváros színeiben még Simon Boglárka és Szaka István érdekeltek, ám az ő súlycsoportjukban egyből elődöntőket rendeznek majd.

Cikkajánló

„Ez volt a magyar ökölvívás legnagyobb ünnepe!”

Klubunk legendái is ringbe léptek a Magyar Ökölvívók Szövetsége által szervezett jubileumi gálán – VIDEÓ!

Bronzérem az ökölvívó országos bajnokságon

A ferencvárosi Kozák Kevin 60 kilogrammban állhatott fel a dobogóra.

Bokszolónk sikere: laktanyából a magyar bajnoki címig

Vincze István Szolnokon katona, de már a Fradi színeiben szerezte meg élete első ob-aranyát - VIDEÓ!

Vincze István országos bajnok!

Ökölvívónk remekelt a 92 kilogrammosok mezőnyében.

Remek szereplés a Budapest Bajnokságon

Ökölvívó szakosztályunk versenyzői igazi éremesőt rendeztek a rangos versenyen.

Négy aranyérem a Nemzetközi Eger Kupáról

Három korosztályban négy ferencvárosi ökölvívó nyert aranyérmet Egerben.

Sikeres kőszegi ostrom, két Fradi-arannyal

Fiatal ökölvívóink remekül szerepeltek a kőszegi Ostrom Kupán.

Fradi-arany a rangos nemzetközi emlékversenyről

Az egri ökölvívó Bornemissza versenyen az FTC versenyzői egy arany- és négy bronzérmet nyertek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin