2024. július 28.
Micsoda fordítás: mínusz ötről győztük le Brazíliát!
Böde-Bíró Blanka remekül védett, Simon Petra pedig az utolsó másodpercekben szerezte a győztes gólt.

Brazília ellen folytatta olimpiai szereplését a magyar női kézilabda-válogatott, és a továbbjutás szempontjából az egyik kulcsmeccsnek tekinthettük ezt a találkozót. A brazilok villámrajtot vettek a tornán, tizenegy góllal győzték le Spanyolországot, ezek alapján pedig nehéz mérkőzésre számíthattunk, pláne a szokatlan kezdési időpontban, reggel kilenc órakor. A korai kezdés nyomai eleinte nem látszódtak, legalábbis óriási tempóban mentek előre a csapatok, alig telt el tíz perc, amikor már huszonnégy támadást láthattunk. Örömmel tapasztaltuk, hogy Böde-Bíró Blanka rögtön védéssel nyitott, Kuczora Csenge bátran és pontosan lőtt, illetve Klujber Katrin is azt a formát mutatta, amelyet a franciák elleni találkozó utolsó húsz percében.

Magunkhoz ragadtuk a vezetést, úgy tűnt, magabiztosan kézilabdázunk, 6-4-es állásnál aztán Brazília időt kért, és ettől egy csapásra minden megváltozott. A védekezésünk teljesen szétcsúszott, sokszor bántóan könnyedén szerzett ritmuselőnyt ellenfelünk legjobbja, Bruna de Paula, hiányoztak a besegítések, ettől pedig elöl is elbizonytalanodtunk. Előbb három gólt kaptunk zsinórban, majd 8-8 után még négyet, így aztán három-négygólos hátrányból kellett kapaszkodnunk. A szünet előtti egy perc végre újra jól sikerült, emberelőnyt harcoltunk ki és gólt is lőttünk még úgy, hogy a fordulás után csaknem két percen át élt még a fór.

Élni azonban nem tudtunk igazán a lehetőséggel, vagyis bár kettőre felzárkóztunk, három brazil gól volt rá a válasz, a meccs során először ötre nőtt a hátrányunk. Próbálkoztunk szinte mindennel, védekezésben és támadásban is forgatta a csapatot Golovin Vlagyimir, a meccs képe pedig hullámzó volt – hol visszajöttünk egy-két gólra, hol megint leszakadtunk, de az utolsó tíz percre is úgy fordultunk rá, hogy van lehetőség (22-21). Simon Petra jó játékkal szállt be a padról, és az volt a kérdés, vajon a hajrában, az utolsó öt percben sikerül-e egyenlíteni, esetleg átbillenteni az állást.

Debreczeni-Klivinyi Kinga negyedik gólja az ötvenötödik percben végre egyenlítést ért (előtte Janurik Kinga bűvölte kapufára a brazil hetest), majd Simon talpról eleresztett lövése is, az ötvenhetedik percben pedig egálnál támadhattunk (24-24).

Idegőrlő végjáték volt, egyik oldalon se jött gól, de a győzelem lehetősége a kezünkben marad, miután az utolsó percben Böde-Bíró újabb védését követően, huszonhárom másodperccel a vége előtt támadhattunk. Időkérés jött, majd egy lassan induló támadás, amelynek végén Simon Petra szenzációs gólt lőtt a hosszú felsőbe – ötször talált be a második félidőben, és így a győztes találat is a nevéhez fűződik, hiszen Brazíliának már nem volt ideje az ellentámadásból elérni a kapunkig.

Ötgólos hátrányból fordított, 6-5-ös előny után az utolsó percben vezetett először, s hatalmas győzelmet aratott a magyar női kézilabda-válogatott, amely nagy lépést tett a továbbjutás felé.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány értékelése: - Csapat vagyunk, ezt most is megmutattuk. Küzdöttünk a franciák elleni meccsen is, küzdöttünk most is hatvan percen át, csak épp múltkor többet hibáztunk a végjátékban, most viszont majdnem tökéletes volt. Felkészültünk a brazilok játékára, sok esetben mi kényszerítettük őket bele a hibákba, vagy épp olyan helyzeteket kellett elvállalniuk, amiket szerettünk volna. Simi a végén legfiatalabbként vállalta a terhet, és sikerült neki, azt hiszem, így születnek a nagyon komoly játékosok. Nagyjából ez volt a terv, hogy Simon Petra majd a meccs második felében jön, mert azt láttuk a felkészülés során, hogy a brazilok ellen ebben a periódusban meg tudja majd oldani, és így is lett. Örülünk a két pontnak és az első győzelemnek az olimpián.

XXXIII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK
Női kézilabda, B-csoport, 2. forduló

BRAZÍLIA–MAGYARORSZÁG 24–25 (15–12)
Párizs, 5819 néző. V: Jorum, Kleven (norvégok)
MAGYARORSZÁG: Böde-Bíró – Győri-Lukács 1, Vámos P. 2, Papp N. 1, Füzi-Tóvizi 2, Kuczora 3, Szöllősi-Schatzl 1. Csere: Janurik (kapus), Klujber 3, Debreczeni-Klivinyi 4, Bordás, Albek 1, Márton G. 2, Simon P. 5. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
BRAZÍLIA: Moreschi – Quintino 4, Guarieiro 2, Matieli 2, De Araujo, De Paula 4, Araujo 3. Csere: Lopes, Cardoso 2 (1), Rosa, Bitolo 2 (2), Arounian 1, Fernandes 4. Szövetségi kapitány: Cristiano da Rocha
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–2. 13. p.: 6–4. 19. p.: 8–8. 26. p.: 8–12. 39. p.: 13–18. 41. p.: 15–19. 47. p.: 19–20. 50. p.: 21–22. 56. p.: 23–24.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: –, ill. 4/3

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Cikkajánló

Óriási ováció fogadta a Párizsból hazatérő sportolókat

Olimpikonjainkat több százan várták a Puskás Arénánál.

Hat magyar arany, összesen 19 érem!

Magyarország 6 aranyat, 7 ezüstöt és 6 bronzot nyert a párizsi olimpián, ezzel 14. lett az éremtáblázaton.

Mandics olimpiai arannyal tér vissza a Fradiba

Sorozatban harmadszor nyerte meg az olimpiát a szerb férfi vízilabda-válogatott. Mandics lett a gólkirály!

Muszukajev Iszmail ötödik lett az olimpián

Birkózónk az albán Islam Dudaevvel mérkőzött meg a bronzmeccsen.

Fájó vereség - olimpiai negyedik a férfi válogatott

Ötméterespárbaj után 11-8-ra kikapott a bronzmeccsen a magyar vízilabda-válogatott az Egyesült Államok ellen.

Nekik szurkolhatunk ma Párizsban – augusztus 11.

Férfi pólósainkért és birkózónk sikeréért szoríthatunk ezen a napon.

Klujber az olimpia álomcsapatában

Női kézilabdacsapatunk kiválósága 38 góljával a torna harmadik leggólerősebb játékosa lett.

Muszukajav Iszmail a bronzéremért harcolhat Párizsban

Birkózónk nagyot harcolt iráni ellenfele ellen, de nem tudott győzni, így vasárnap a bronzért száll harcba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin