2022. március 22.
Ismét útjára indult a Ferencvárosban a sétafoci
Új szervezeti struktúrában, a régi mellett új arcokkal, de változatlan lelkesedéssel indult útjára programunk.

A megszokott létszámnak több mint a duplája, 27 fő didergett a csütörtök esti lámpafénynél az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban, – nem is beszélve azokról, akik jelenleg ugyan még nem voltak alkalmasak a játékra, de így is kijöttek a csapattársak miatt.

Nem csak a létszámban volt változás, de a korosztály is kiegészült. 2020 őszén, egy szép, napos délelőttön tizenhárom 65 év feletti úrral indult el az FTC-ben a sétafoci. A korosztály immáron kibővült az „U65-ös” fiatalokkal is, ugyanis az idén már az 50 éven felülieknek is lehetőségük volt csatlakozni a programba. Ami pedig még inkább ékesíti a már amúgy is színes társaságot, az két hölgy jelenléte.

Egy hagyományos futballcsapatnál okozhatna némi fejtörést az Ódor Zoltán – Horváth Roland edzőpárosnak, hogy miként tegye mindenki számára egyenlően élvezhetővé a játékot, de a sétafoci már csak olyan, hogy tényleg mindenkié, ahol közel egyenlően van lehetősége mindenkinek érvényesülni. Ez persze nem jelenti, hogy könnyű megbirkózni a feladattal.

A labdarúgás szerelmeseit már csak úgy teremtette a Jóisten, hogyha a kapu felé nyílik üres terület, akkor bizony igyekezzen, ahogy erejéből kitelik, pláne, ha a Ferencvárosban teszi mindezt, ami nem csak az újakra érvényes, hanem bizony a régi csapattagokra is. Az egyszerre két pályán zajló játékok során, pont egy régimotoros csapattag gólját kellett érvényteleníteni – heves reklamálás mellett, nehéz szívvel – a túl fürge lépteiért.

Kell tehát gyakorlat mind az aktív labdarúgóknak, mind a sétafocistáknak. Az immáron heti két alkalommal zajló foglalkozáson erre bőven lesz lehetőség. Na és persze szükség is, hiszen a novemberi, szófiai torna csak a kezdete volt a ferencvárosi sétafoci kalandjainak.

Cikkajánló

„Elérem a 80-at és akkor abbahagyom”

Sétafocicsapatunk évzáró tornáján jártunk – VIDEÓ!

ÚJABB TOBORZÓ A SÉTAFOCICSAPATUNKNÁL!

Várjuk az 50 év feletti fradista érzelmű nők és férfiak jelentkezését.

Közösség született

Egy projektként indult, de önálló életre kelt a ferencvárosi sétafoci program.

Újabb mérföldkő sétafociban

Három egyesület, összesen 40 játékosának részvételével zajlott a 3. klubközi sétafocitorna a Népligetben.

5. hely a Bayer Leverkusen otthonában

Sétafocistáink bravúros eredménnyel végeztek a Walking Football League 18-csapatos mezőnyében.

Fradi-győzelem a Puskás Aréna tövében

Sétafocistáink megnyerték Magyarország első közönség előtt szervezett klubközi sétafocitornáját.

Próbáld ki vasárnap a sétafocit a Puskás Arénánál!

Sétafociprogramunk szeptember 4-én a Családi Mozgásfesztiválon várja az érdeklődőket!

Bíró a fia, így mindenki focistánkat akarta

Sétafocistáink hangulatos körmérkőzésekkel és egy új játékossal zárták a szezont - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin