2022. november 29.
Közösség született
Egy projektként indult, de önálló életre kelt a ferencvárosi sétafoci program.

2020 őszén mindössze 14 bátor, javarészt nyugdíjas szurkolóval indult a sétafoci a Népligetben, azzal a céllal, hogy segítsük a fizikai és mentális egészségmegőrzésüket. A bátor jelző azért indokolt, mert ők voltak azok, akik azért, hogy a labdával való „barátságot” ápolják vagy esetleg felélesszék, fel merték vállalni a korral járó nehézségeket és belevágtak egy ismeretlenbe. Ugyanis valljuk be őszintén, elsőre a séta és a foci szavak kapcsolata nem épp pozitív kicsengésű, különösen egy olyan általános légkörben, ahol évtizedes „hagyománya” van annak, hogy a magyar focin fanyalogjanak és vicc tárgyává tegyék sokszor még azok is, akik egyébként rajongói a sportágnak.

Azóta nagyot fordult a világ, az EFDN programjához csatlakozva a korosztály alsó határa immár 50 év, számos hölgy is színesíti a programot, és túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a sétafociról alkotott reakciók megváltoztak, egyre több a jelentkező nem csak az amatőr szurkolók, de az öregfiúk és veterán bajnokságban versengők közül is, és mindez remekül megfér egymás mellett. Arról nem is beszélve, hogy lassan már általános jelenség, hogy az edzésük végén az öltözőbe igyekvő fradista-palánták a pálya mellől Hajrá, Fradi! vagy egy-egy név skandálásával buzdítják a szülőket, nagyszülőket.

Azt csak remélni mertük, hogy a projekt majd a pályán kívül is kinövi magát, és egy közösség alakul belőle, amely a létszám növelésével sem hígul fel. Ez a remény nem csak, hogy megvalósult, de a közösség önálló életre kelt, amely már önszervező módon is működik, miközben nyitott az új csapattagokra is, és egy-egy torna után általános a büszkeség a csapattársak sikereire, közösen örülnek azok is, akiknek nem volt lehetősége ott lenni. Rendszeresen akad egy-két szemlélő is a foglalkozásokon, akik akkor is eljönnek a programra, amikor nincsenek játékra alkalmas állapotban. Egyeseknél a Facebookon megy az állandó csevej, míg mások telefonon tartják folyamatosan a hét közben a kapcsolatot, és nem maradnak el a személyes találkozók és programok sem.

Nemrég az egyik délelőtt a Groupama Arénába látogattak el stadiontúrára Chabada György szervezésében, aki nélkül nincs sikeres hazai meccsnap – legyen szó akár a sasnak a kezdőkörben letett állványról, a kapukról a pályán, vagy a VIP-ben, vagy a kerengőn található berendezési tárgyakról, mindezek nélküle nem lennének a helyükön. Fehér sétafocis egyenpólók, mosolygós arcok és egy közös Fradi-induló a pálya széléről. Akárcsak egy tökéletesen beállított kép, de mindez természetesen jött, nem volt ott senki, aki kérte volna erre őket, ez a közösség zöld-fehér vérkeringésében van.

Kevés olyan NB I-es stadion van, ahol ne verődött volna már össze legalább 3-4 sétafocis pólót viselő szurkoló a vendégszektorban egy közös képre. És ha már pólók, bizony azok is rongyosra vannak hordva, kellett is az utánrendelés, amit nem a mindössze heti egy-egy foglalkozás indokol. Mind büszkén viselik őket, és mivel a B-közép fekete dresscode-jával is kompatibilis, még a belgrádi „rettenetben” is találkozhatott vele az ember. Nem beszélve azokról az alkalmakkor, amikor önkéntesként vannak jelen, igyekezvén visszaadni valamit a klubnak, legyen szó egy meccsnapi programról vagy egy konferenciáról.

A tatabányai helyszín szinte szimbolikus, hiszen a Fradi viszonylag gyakori és szeretett vendég volt a bányász napok alkalmával. Egyes anekdoták szerint a Fradi-kézfogást is egy ilyen bányásznapon „örököltük”, amely eredetileg bányász kézfogás volt. Noha a kommunista államvezetéstől szeptember 6-át örökültük bányásznapként, Európában hagyományosan a bányászok védőszentjéhez, Szent Borbála napjához, azaz december 4-hez kötődik, méghozzá az azutáni első vasárnapon ünneplik.

De nem csak a pólókkal igyekeznek népszerűsíteni a sétafocit, volt már példa saját szervezésű sétafoci-bemutatókra is. Egyik tatabányai csapattagunk, Lezsák Károly pedig saját városában alapított csapatot a sportág népszerűsítésére Turul Sétafoci Egyesület néven, amely immár a harmadik vidéki csapat hazánkban. Első szárnypróbálgatásaik épp egy népligeti tornán zajlottak, azonban december 17-én, mielőtt még téli szünetre vonulnánk fordul a kocka. A hazai sétafoci történetében először, vidéki csapat rendez tornát ferencvárosi részvétellel.

És hogy mi lesz utána? „Márciusban újrakezdjük.” Méghozzá új tagokkal bővülve, minimum 72 fővel. A kettő között pedig szinte biztos, hogy a társaság megy majd a maga útján, egy csapatként, közösségként.

„A gép forog, az alkotó pihen.”

 

Jelentkezési lehetőségről majd februárban hírt adunk itt, a fradi.hu-n. Addig is, aki előzetesen szeretne feliratkozni a program várólistájára az a setafoci@fradi.hu címre küldött levélben megteheti.

 

Cikkajánló

„Elérem a 80-at és akkor abbahagyom”

Sétafocicsapatunk évzáró tornáján jártunk – VIDEÓ!

ÚJABB TOBORZÓ A SÉTAFOCICSAPATUNKNÁL!

Várjuk az 50 év feletti fradista érzelmű nők és férfiak jelentkezését.

Újabb mérföldkő sétafociban

Három egyesület, összesen 40 játékosának részvételével zajlott a 3. klubközi sétafocitorna a Népligetben.

5. hely a Bayer Leverkusen otthonában

Sétafocistáink bravúros eredménnyel végeztek a Walking Football League 18-csapatos mezőnyében.

Fradi-győzelem a Puskás Aréna tövében

Sétafocistáink megnyerték Magyarország első közönség előtt szervezett klubközi sétafocitornáját.

Próbáld ki vasárnap a sétafocit a Puskás Arénánál!

Sétafociprogramunk szeptember 4-én a Családi Mozgásfesztiválon várja az érdeklődőket!

Bíró a fia, így mindenki focistánkat akarta

Sétafocistáink hangulatos körmérkőzésekkel és egy új játékossal zárták a szezont - VIDEÓ

CSATLAKOZZON ÖN IS SÉTAFOCICSAPATUNKHOZ!

Várjuk az 50 év feletti fradista érzelmű nők és férfiak jelentkezését.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin