2025. július 13.
Örömjáték az első budapesti sétafoci-tornán
A Kocsis Sándor Sportközpont először adott otthont az egyre népszerűbb sportág rendezvényének - VIDEÓ!

Július 12-én, szombaton és július 13-án vasárnap a Kocsis Sándor Sportközpontban rendezték az első Nemzetközi Sétafoci Tornát. Az eseményre két, 50 és 60 év fölötti korcsoportban a kontinens számos csapata érkezett, többek között az AS Roma és a Fermana, a sportág hazájának számító Olaszországból.

Az 50+-os korosztályban csapatunk kvartettje harmadik helyén végzett, így a folytatásban a helyosztókon szerepelt, és a hetedik helyért vívott mérkőzésen magabiztos sikert aratott az északmacedón Zan Mitrev ellen. Az egy korosztállyal idősebbek másodikként léptek tovább négyesükből, és az elődöntőig jutottak, ahol az olasz bajnok Fermana állta útjukat. A bronzmérkőzésen a mieink mindent megtettek azért, hogy éremmel zárják a viadalt, de a Fehérvár végül a büntetőpárbajt követően behúzta a harmadik helyet.

 

Cikkajánló

„Elérem a 80-at és akkor abbahagyom”

Sétafocicsapatunk évzáró tornáján jártunk – VIDEÓ!

ÚJABB TOBORZÓ A SÉTAFOCICSAPATUNKNÁL!

Várjuk az 50 év feletti fradista érzelmű nők és férfiak jelentkezését.

Közösség született

Egy projektként indult, de önálló életre kelt a ferencvárosi sétafoci program.

Újabb mérföldkő sétafociban

Három egyesület, összesen 40 játékosának részvételével zajlott a 3. klubközi sétafocitorna a Népligetben.

5. hely a Bayer Leverkusen otthonában

Sétafocistáink bravúros eredménnyel végeztek a Walking Football League 18-csapatos mezőnyében.

Fradi-győzelem a Puskás Aréna tövében

Sétafocistáink megnyerték Magyarország első közönség előtt szervezett klubközi sétafocitornáját.

Próbáld ki vasárnap a sétafocit a Puskás Arénánál!

Sétafociprogramunk szeptember 4-én a Családi Mozgásfesztiválon várja az érdeklődőket!

Bíró a fia, így mindenki focistánkat akarta

Sétafocistáink hangulatos körmérkőzésekkel és egy új játékossal zárták a szezont - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin