2022. október 14.
Újabb mérföldkő sétafociban
Három egyesület, összesen 40 játékosának részvételével zajlott a 3. klubközi sétafocitorna a Népligetben.

A Sétafoci Program 2020-as startjakor a Ferencváros még egyedül árválkodott a hazánk sétafocitérképén, így kezdetben csak házon belüli megmérettetések, illetve a nemzetközi projekt részeként külföldi tornákon való részvétel biztosította időközönként a versenyzési lehetőséget. Az év elején azonban Debrecenben is megalakult egy sétafoci csapat Józsa Kickers néven, így idehaza is volt kivel összemérni az erőket.

Azonban ahogy a fradista sétalabdarúgók száma növekszik – 2 év alatt 16-ról 60-ra – úgy szaporodnak szerencsére idehaza az egyesületek is. Az elmúlt hétvégén új csapat debütált egyik játékosunk, Lezsák Károly szervezésében, Tatabánya-Felsőgalla néven, így immár három egyesület versengett az FTC-MVM Sportközpontban tartott 3. hazai sétafocitornán, összesen hat csapattal, melyből négy a Ferencvárost képviselte.

Két háromcsapatos csoportba osztva indult a torna, két FTC és egy vendégcsapattal, majd a helyezések alapján jöhettek a helyosztó meccsek. A tornát végül egy szoros, 2-1-es meccsen a debreceniek nyerték a Nyilasi csapattal szemben, a dobogó alsó fokáért vívott találkozón a két fradista csapat közül pedig az Albert csapat bizonyult jobbnak 1-0 arányban a Gera csapattal szemben. Az ötödik helyért vívott csatában pedig a tatabányaiak is elkönyvelhették első sikerüket a csoportmeccs kudarcai után, 3-0-ra verték a Varga csapatot.

Természetesen a nap a tornával nem ért véget, előbb a Fradi Liget Étteremben gyülekeztek közösen a csapatok, majd a Groupama Aréna lelátóin gyűltek össze megtekinteni a Fradi 2-0-s győzelmét a DVSC ellen.

Ugyan nem tartozik szorosan a témához, de mindenképp említésre méltó esemény, hogy a tatabányai debütálás után néhány nappal az alig több mint 1400 lelket számláló Hortobágy is lejátszotta ünnepélyes keretek között az első sétafocimeccsét hazai pályán, a Józsa Kickers ellen. A hortobágyi kezdeményezés már csak azért is említésre méltó és örvendetes, mert utat mutathat az észak- és kelet-magyarországi elöregedő falvak számára, ahol a fiatalok elvándorlása okán egyre több sportpálya marad gazdátlanul, végleg bezárva kapuit, miközben bőven 50 év felett is lehetne rajta virágzó sportélet!

Végeredmény
1. Józsa Kickers
2. Nyilasi csapat
3. Albert csapat
4. Gera csapat
5. Tatabánya-Felsőgalla
6. Varga csapat

A csoport
Varga csapat–Józsa Kickers 0-8
Albert csapat–Józsa Kickers 1-4
Albert csapat–Varga csapat 1-1

1. Józsa Kickers 6 pont
2. Albert csapat 1 pont
3. Varga csapat 1 pont

B csoport
Nyilasi csapat–Tatabánya-Felsőgalla 3-0
Nyilasi csapat–Gera csapat 0-0
Tatabánya-Felsőgalla–Gera csapat 0-2

1. Nyilasi csapat 4 pont
2. Gera csapat 4 pont
3. Tatabánya-Felsőgalla 0 pont

Helyosztók
5-6. Varga csapat–Tatabánya-Felsőgalla 0-3
3-4. Albert csapat–Gera csapat 1-0
1-2. Józsa Kickers–Nyilasi csapat 1-0

Cikkajánló

„Elérem a 80-at és akkor abbahagyom”

Sétafocicsapatunk évzáró tornáján jártunk – VIDEÓ!

ÚJABB TOBORZÓ A SÉTAFOCICSAPATUNKNÁL!

Várjuk az 50 év feletti fradista érzelmű nők és férfiak jelentkezését.

Közösség született

Egy projektként indult, de önálló életre kelt a ferencvárosi sétafoci program.

5. hely a Bayer Leverkusen otthonában

Sétafocistáink bravúros eredménnyel végeztek a Walking Football League 18-csapatos mezőnyében.

Fradi-győzelem a Puskás Aréna tövében

Sétafocistáink megnyerték Magyarország első közönség előtt szervezett klubközi sétafocitornáját.

Próbáld ki vasárnap a sétafocit a Puskás Arénánál!

Sétafociprogramunk szeptember 4-én a Családi Mozgásfesztiválon várja az érdeklődőket!

Bíró a fia, így mindenki focistánkat akarta

Sétafocistáink hangulatos körmérkőzésekkel és egy új játékossal zárták a szezont - VIDEÓ

CSATLAKOZZON ÖN IS SÉTAFOCICSAPATUNKHOZ!

Várjuk az 50 év feletti fradista érzelmű nők és férfiak jelentkezését.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin