Májusban a szinkronúszók utánpótlás Európa-bajnokságán a magyar válogatott tagja volt az FTC versenyzője, Fábián Lili Anna, akivel nemzeti csapatunk a nyolcadik helyen zárt.
Szintén májusban rendezték Dunakeszin, a Gérecz Attila Uszodában a Delfin Kupát, amelyen Polgári Anna, Polgári Fanni és Réthi Klaudia is aranyérmes lett előírt egyéniben, míg az abszolút eredményeket nézve Polgári Anna lett az első, Polgári Fanni a második, Réthi Klaudia pedig a harmadik. A csapatversenyben a Keresztes Kloé, Tomkó Kriszti, Stefán Zsóka, Császár Alexandra, Rigó Zsófi, Király Luca, Barna Sári összeállítású csapatunk szintén a dobogó tetejére állhatott fel.
A WA U12-sek között Csontos Mimi és Valentinyi Panni első lett, míg a PreFina U12 mezőnyében Kovács Zille és Szűcs Berta állhatott a dobogó tetejére, Lakatos Gréta pedig második lett. Az abszolút eredmények tekintetében Szűcs Berta arany-, míg Lakatos Gréta ezüstérmet nyert.
Az U12 technikai párosban a Szűcs Berta-Lakatos Gréta páros nem talált legyőzőre, míg a technikai csapat Kovács Zille, Csontos Mimi, Valentinyi Panni, Lakatos Gréta, Szűcs Berta összeállításban bronzérmes lett.
A Delfin korosztályban Turi Zoé ezüstérmet nyert, míg a kezdők között Veraldi Lidia második lett, ahogy Czakó Viktória, Piros Aliz és Gonsalves-Balai Klaudia is, míg Krotova Antonia bronzérmes lett, Romhányi Flóra pedig nyert, utóbbi az abszolút eredményt tekintve bronzérmes lett.
Az FTC utánpótlás szinkronúszói három számban is a dobogó legfelső fokára állhattak fel Székesfehérváron.
Napi hat órát edz, rajzol, fest és az államtudományok érdeklik. Ő szinkronúszónk, Janku Titanilla - VIDEÓ!
Szinkronúszóink 17 éremmel zárták a Duna Arénában megrendezett versenyt.
Szinkronúszóink remekül szerepeltek a Szinkép Felmérőn.
Az FTC szakosztálya felnőtt és utánpótlás korosztályban is nyert érmet a Duna Arénában.
Szinkronúszóink remekeltek a rangos négynapos versenyen a Duna Arénában.
Szinkronúszónk, Kovács Gréta Svájcból igazolt az FTC-hez, amellyel történelmi eredményt ért el – VIDEÓ
Turi Zoé révén újabb magyar bajnoka lett az FTC szinkronúszó szakosztályának.