2020. november 17.
Fedezze fel virtuálisan a Fradi Múzeumot!
Egy különleges technológiának köszönhetően, akár otthona kényelméből is bejárhatja a Fradi Múzeumot.


2014. augusztus 7-én nyitotta meg kapuit a Groupama Aréna földszintjén a Fradi Múzeum, amelyben a Ferencváros legfontosabb ereklyéi, emlékei, kupái és történetei tekinthetőek meg. A drukkerek szinte egy időutazáson vehetnek részt, megidézve Magyarország egyetlen aranylabdásának, Albert Flóriánnak a nagyságát, vagy a 25 évvel ezelőtti, Bajnokok Ligája-menetelés eseményeit. 

Ezek mellett nemrégiben egy új kiállítás is megnyílt háromszoros olimpiai bajnokunk, Kárpáti György életéről, aki egész pályafutását a Fradiban töltötte, mely idő alatt ötször lett magyar bajnok. A Ferencváros számára nagyon fontos, hogy szurkolóinkat a jelen körülmények között is maximálisan kiszolgálhassuk. A Fradi Múzeum pedig mostantól az Ön otthonában is elérhető válik. 
 
Virtuálisan ugyanis sétát tehet a múzeumban, amely a 3D technológiának köszönhetően teljesen valósághű érzést kölcsönöz a múzeum online felfedezéséhez. Egy linkre kattintás után, a billentyűzet nyilacskáit, valamint az egeret kell használnia, hogy bejárhassa a teljes múzeumot, hozzájusson minden adathoz, történethez, évszámhoz és emléktárgyhoz. A Fradi Múzeum igazgatója szerint minden innovatív megoldásra nyitottak, hogy a Fradi Múzeum minél több emberhez eljuthasson a világban.

- Ez már a jövő, illetve a közvetlen jelenünk. A virtuális múzeumi séta elősegíti, hogy a fővárosi szurkolóink mellett a vidéki, valamint a külföldön élő drukkereink is bejárhassák a múzeumot. Lesz egy link, amely a múzeum honlapján lesz elérhető a szurkolóinknak. Itt kiválaszthatják majd, hogy milyen nézetben kívánják megtekinteni a múzeumot, valamint a drukker döntheti el, hogyan kívánja bejárni a múzeumot. Minden tárgyat a legapróbb részletességig megcsodálhatnak, továbbá a kristálytiszta, éles képnek köszönhetően minden feliratot elolvashatnak. Emellett nagy sikerrel megtörtént a Fradi Múzeum első videós tárlatvezetése Argentínában, amely során az ottani magyarokat vezethettem körbe. Biztos vagyok benne, hogy ennek is lesz folytatása - nyilatkozta Tobak Csaba a fradi.hu-nak.
 
A virtuális múzeum kivitelezője, Hajdú Dénes megtiszteltetésnek vette, hogy a Ferencvárossal dolgozhatott együtt, segítségével a FradiMédia stábja is megismerhette ennek a különleges technológiának a lényegét.

- Ez nem egy kamera és nem is fényképezőgép, hanem egy Matterport nevű gép, amely szkenneli a teret. A lényege, hogy másfél méterenként kell elhelyezni a készüléket és ezáltal a pontok által hozza létre a teret, amiben később a szurkoló virtuális sétát tehet. A termek szűkössége és a sok vitrinfelület okozta tükröződés következtében kihívásokkal teli munkafolyamat volt, de korábbi ferencvárosi lakosként és szurkolóként nagy megtiszteltetés volt, hogy ebben részt vehettem - nyilatkozta Hajdú Dénes.
 

A virtuális Fradi Múzeumról részletesebben a jövő heti Fradi TV-ben részletesebben is beszámolunk!
 

Szurkolóink azonban már most körbesétálhatnak a múzeumban, ehhez kérjük, kattintsanak IDE

 

Cikkajánló

Megnyílt a Juhász István emlékkiállítás

A Juhász István emlékkiállítást november 15-ig tekinthetik meg Alsónémediben.

1956 szellemében várja virtuális múzeumtúránk

Egyetlen link megnyitásával akár a saját otthonában is bejárhatja a teljes Fradi Múzeumot!

„Telt ház volt a Komjádiban, a rajtköveken is ültek!”

Fehér András értékes relikviát adományozott a Fradi Múzeumnak – VIDEÓ!

Múzeumok Éjszakája: nagy sikert aratott a Fradi Múzeum

Több mint ezer vendég látogatott el a Groupama Arénánál található Fradi Múzeumba.

Múzeumok Éjszakája: Lisztes Krisztiánnal is találkozhat

Klublegendánkkal közös fotó készítésére és aláírásra is lesz lehetősége szurkolóinknak.

Telefonokat elő, itt a Fradi Múzeum újítása!

Az új technológia bevezetésével túra közben még részletesebb információkat kaphatnak szurkolóink – VIDEÓ!

Múzeumok Éjszakája: idén is vár a Fradi Múzeum!

Fotózkodjon trófeáinkkal, foglalja el Dibusz Dénes és Varga Barnabás helyét a 2025-ös Múzeumok Éjszakáján!

Ha Múzeumok Éjszakája, akkor idén is Fradi Múzeum!

Elkezdődött a jegyértékesítés a 2025-ös Múzeumok Éjszakájára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin