2019. október 9.
Kispéter Mihályra emlékeztünk
A csupaszív, legendás ferencvárosi labdarúgó idén október 9-én lett volna 100 éves.

100 évvel ezelőtt ezen a napon született egykori labdarúgónk, Kispéter Mihály. Klubunk az évforduló alkalmából koszorúval emlékezett meg az ikonikus védőről a Farkasréti temetőben.

Kispéter Mihály igazi Fradi-szívű labdarúgó volt, pedig már 27 éves volt, amikor Debrecenből a Fradiba került. Hamarosan vezéregyénisége, majd Rudas Ferenc ajánlására csapatkapitánya lett az FTC-nek.

Kitűnően fejelt, bombaerős ballábas lövéseitől rettegtek a kapusok. Tagja volt minden idők leggólképesebb bajnokcsapatának, az 1948/49-es gárdának. Ezt követően nehéz idők jöttek a Fradira, melyet közben ÉDOSZ-ra, majd Kinizsire kereszteltek át. Kispéter Mihály azonban átérezte a helyzet súlyosságát, hogy mekkora felelősség van a meggyengült Kinizsi játékosain, nehogy a csapat kiessen az NB I-ből. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Kinizsi megőrizte az első osztályú tagságát, ezzel együtt régi hírnevét is.

– Amikor csapatunk az ötvenes évek elején nehéz, kieső helyzetbe került, a pályán és a pályán kívül egyaránt erején felül vállalt. Mérkőzésről mérkőzésre ragyogóan játszott. Sorsunk az utolsó, Salgótarján elleni Üllői úti mérkőzésen dőlt el. Miska úgy játszott, mint a tanár, nem egy-két embert, de egy egész csatársort lefogott. Győztünk és az NB I-ben maradtunk. A 90 perc annyira kivette minden energiáját, hogy az öltözőben percekig meg sem tudott szólalni. Ahogy erőt vett magán, felállt és sorba minden játékostársának megköszönte a helytállást. Ő köszönte meg, aki a győzelemért a legtöbbet tette... – nyilatkozta akkori csapattársa, Mészáros József.

Társai imádták, ellenfelei tisztelték, csupaszív játéka miatt a szurkolók kedvence volt. Mivel a Kinizsiben futballozott, a válogatottnál kevés alkalommal, mindössze 11-szer számítottak rá, pedig tudása alapján a legjobbak között lett volna a helye. Kalács (ahogy társai szólították) 1956-ban szerepelt utoljára a Kinizsiben, majd egy évvel később még részt vett a csapattal a legendás ausztráliai túrán.

Pályafutása befejeztével edzősködni kezdett. 1966. január 19-én a tatai edzőtáborban futballozás közben szívrohamot kapott és meghalt. Mindössze 47 éves volt…

Kispéter Mihály emlékét örökké megőrizzük!

 

Cikkajánló

IDE kerülnek az FTC féltve őrzött történelmi iratai

Bejutottunk Budapest Főváros Levéltárába, amely számos, köztük ferencvárosi titok őrzője - VIDEÓ!

Megnyílt a Juhász István emlékkiállítás

A Juhász István emlékkiállítást november 15-ig tekinthetik meg Alsónémediben.

1956 szellemében várja virtuális múzeumtúránk

Egyetlen link megnyitásával akár a saját otthonában is bejárhatja a teljes Fradi Múzeumot!

„Telt ház volt a Komjádiban, a rajtköveken is ültek!”

Fehér András értékes relikviát adományozott a Fradi Múzeumnak – VIDEÓ!

Múzeumok Éjszakája: nagy sikert aratott a Fradi Múzeum

Több mint ezer vendég látogatott el a Groupama Arénánál található Fradi Múzeumba.

Múzeumok Éjszakája: Lisztes Krisztiánnal is találkozhat

Klublegendánkkal közös fotó készítésére és aláírásra is lesz lehetősége szurkolóinknak.

Telefonokat elő, itt a Fradi Múzeum újítása!

Az új technológia bevezetésével túra közben még részletesebb információkat kaphatnak szurkolóink – VIDEÓ!

Múzeumok Éjszakája: idén is vár a Fradi Múzeum!

Fotózkodjon trófeáinkkal, foglalja el Dibusz Dénes és Varga Barnabás helyét a 2025-ös Múzeumok Éjszakáján!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin