
Új időszakos kiállítás nyílt a Groupama Arénában található Fradi Múzeumban. A tárlat Novák Dezsőnek állít emléket.
– Nagyon nagy öröm számunkra, hogy újabb kiállítást nyithatunk meg – kezdte megnyitó beszédét Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. – A Ferencváros alapértéke a tradíció, ezt igyekszünk ápolni. Amellett, hogy Dezső bácsi mit jelentett a Ferencvárosnak, nekem személyesen is különleges személy, hiszen apuval csapattársak és nagyon jó barátok is voltak, kisgyerekkoromtól kezdve ismerhettem.
A megnyitón rövid beszédet mondott Novák Dezső unokája, Horváth Gergely is.
– Nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen sokan itt vannak, egészen meghatódtam, és ezt szerintem az egész család nevében mondhatom.
– zárta szavait Horváth Gergely.
A kiállítást július 31-éig lehet megtekinteni a Fradi Múzeumban.
Novák Dezső 1961 és 1972 között futballozott az FTC-ben. Négy bajnoki címet, Magyar Kupát és VVK-t nyert a csapattal.
A magyar válogatottal 1964-ben és 1968-ban is olimpiai bajnoki címet nyert, és tagja volt az 1964-ben Eb-bronzérmes és az 1960-as olimpiai 3. helyezett nemzeti csapatnak is.
Vezetőedzőként négy korszakban összesen 336 meccsen irányította a Fradit. Három bajnoki címet, valamint 1-1 Magyar Kupát és Szuperkupát nyert, 1995-ben pedig a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette a Ferencvárost.
A Juhász István emlékkiállítást november 15-ig tekinthetik meg Alsónémediben.
Egyetlen link megnyitásával akár a saját otthonában is bejárhatja a teljes Fradi Múzeumot!
Fehér András értékes relikviát adományozott a Fradi Múzeumnak – VIDEÓ!
Több mint ezer vendég látogatott el a Groupama Arénánál található Fradi Múzeumba.
Klublegendánkkal közös fotó készítésére és aláírásra is lesz lehetősége szurkolóinknak.
Az új technológia bevezetésével túra közben még részletesebb információkat kaphatnak szurkolóink – VIDEÓ!
Fotózkodjon trófeáinkkal, foglalja el Dibusz Dénes és Varga Barnabás helyét a 2025-ös Múzeumok Éjszakáján!
Elkezdődött a jegyértékesítés a 2025-ös Múzeumok Éjszakájára.