2025. június 6.
A programról
A Fradi SuLiga projekt rövid leírása.

A Fradi SuLiga program egy olyan különleges bajnokság, amely nem kizárólag a focipályán zajlik, hanem sokkal inkább a közösségben, amelyben a programban részt vevők élnek és mozognak. A programban résztvevő 10-14 éves fiatalok a mérkőzésnapok mellett számos önfejlesztő csoportos foglalkozáson vesznek részt, a közösségi jócselekedeteket találnak ki, a program révén pedig végső soron megtanulják, mit jelent az életben nyerni és veszíteni, és miképp működjenek együtt annak érdekében, hogy minél élhetőbb közösséget alakítsanak ki maguk körül.

A Fradi SuLiga célja:

– a résztvevők társadalmi beilleszkedésének megkönnyítése a közösségekben, kerületeken, városrészekben,

– a fiatalok aktivitási szintjének javítása, az elhízás és egyéb népbetegségek megelőzése,

– a környéken élő fiatalok és egyéb lakosok mentális egészségének javítása,

– a környéken élő fiatalok viselkedésének javítása, a fiatalkori bűnözés megelőzése,

– javítani a környéken élő fiatalok iskolai végzettségének szintjén, csökkenteni az iskolai oktatásban nem részesülők létszámát,

– hozzájárulni a környezetszennyezés csökkentéséhez,

– a résztvevők szüleinek bevonása, szem előtt tartva a program céljait,

– növelni a sportban való részvételt és aktivitást a 10–14 éves fiatalok körében.

A Fradi SuLiga Program a Ferencvárosi Torna Club és a programban részt vevő oktatási intézmények együttműködésével zajlik. A Fradi SuLiga Program célja, hogy népszerűsítse, elősegítse a különböző helyen és életkörülmények között élők társadalmi összetartását. Célja, hogy erősítse a résztvevőkben a Ferencvárosi Torna Club, valamint saját lakókörnyékük, településük és iskolájuk iránti kötődést is.

 

2021/22-es szezon:

Az FTC 2019-ben, az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának támogatásával indította el rendhagyó, fiataloknak szóló közösségi programját, a Fradi SuLigát olyan neves sportegyesületekkel együttműködésben, mint a Chelsea FC, az FC Bruges, a Werder Bremen, a Benfica vagy a Feyenoord. A világjárvány miatt az első szezont végül azonban 2021/22-ben sikerült megvalósítani ferencvárosi iskolák és ifjúsági szervezetek részvételével, amelynek végén a győztesek a hollandiai Bredában találkoztak egy torna erejéig. Ezenfelül valamennyi eseménynapot a Ferencvárosi Torna Club valamelyik aktív vagy korábbi sportolójának részvétele teszi emlékezetessé, valamint a Programban résztvevő fiatalok rendszeresen részt vehetnek a klub különböző sporteseményein is.

 

2022/23-as szezon:

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szakmai segítségével és támogatásával valósult meg az eddigi legnagyobb, országos méretű Fradi SuLiga szezon. Négy vármegyében (Bács-Kiskun, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok valamint Pest) sikerült megvalósítanunk 36 intézmény, és összesen 765 gyermek részvételével. A 18 eseménynap során 540 állandó gyermek és kísérőik vettek részt az eseménynapokon, amelyeken a mérkőzések mellett bűnmegelőzési, drogprevenciós, erőszak- és konfliktuskezelés, fair play, valamint közösségfejlesztő interaktív előadássorozaton vettek részt. Ezzel célunk a résztvevők társadalomba történő beintegrálása, a  helyi közösségek és a sport által történő nevelés erősítése. . Minden iskola eseménynaponként 15 gyermekkel érkezett, de több gyermeket nevezett, hogy minél többen megismerhessék a Fradi SuLiga programot. A helyszínek házigazdái rendezőként azon iskolák voltak, akik résztvevőként is a program szereplői voltak.

Habár a Programban résztvevők egy része szociálisan hátrányos környezet él, nagyon fontos, hogy jobb körülmények között élő fiatalok is részt vegyenek a Programban, segítve a társadalmi megosztottság elkerülését. A Fradi SuLigában 4 vármegyében, összesen 18 játéknapon, összesen 36 csapat játszik egymás ellen, emellett minden játéknapon 3 workshop kerül megszervezésre. 15-15 fős vegyes csapatok játszanak, a pályán egyszerre 6-6 fő tartózkodhat.

A Program kifejezetten ösztönzi a benne részt vevő csapatokat és oktatási intézményeket arra, hogy a mérkőzésnapokon, eseményeken az intézmény más tanulói, tanárai, a szülők és más, a lakókörnyezetben élők is részt vehessenek.

Az első játéknapot a megnyitóval együtt 2022 szeptember 12-én Jászberényben tartottuk a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak, ezt követte a többi vármegyei megnyitó. Szeptember 19-én Egyházaskozáron Baranya, szeptember 30-án Kecskeméten Bács-Kiskun, október 10-én pedig Isaszegen Pest vármegye csapatainak is megtartottuk a nyitó fordulót. Az őszi fordulók keretében ezek után minden megyében egy forduló került megrendezésre: október 3-án Mezőtúron, október 17-én Szentlőrincen, október 24-án Kiskunfélegyházán és november 4-én Alsónémediben. A téli szünet során a jócselekedetek elvégzésére motiváltuk a csapatokat, amely nagyrészt sikeres is volt.

Márciusban folytatódtak a játéknapok, 13-án Cserkeszőlőn, 20-án Szabadszálláson, 27-én Sásdon, 31-én pedig Tiszaföldváron tartottunk programnapokat a résztvevő iskolákban. Április 17-én Alsónémedibe tértünk vissza a programmal, majd május 24-én Törökszentmiklóson folytattuk a Fradi SuLiga játéknapokat. Utóbbi helyszínen az időjárás miatt sajnos több labdarúgó mérkőzésünk is elmaradt, ezeket viszont a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei záróeseményen pótoltuk május 8-án, Szolnokon. Bács-Kiskun vármegye záró fordulója május 15-én Soltvadkerten volt, Baranya megyéé pedig május 22-én Kozármislenyben. A Pest vármegyei csapatok záróeseményét az FTC-MVM Sportközpontban tartottuk május 5-én. A vármegyei győztesek egy nagyszabású négyes döntőn mérettettek meg május 26-án a Groupama Arénában, ahol a projektben szereplő intézményekből 1-1 „all star” csapat is megmérkőzött.

Minden programnapon 3 workshop foglalkozás várta a gyerekeket a kispályás labdarúgó mérkőzéseken kívül, melyeken bár a részvétel kötelező volt a gyerekek számára, aktívan kivették belőlük a részüket. Ennek köszönhetően összesen 52 foglalkozás került megtartásra.

Jócselekedetek tekintetében a szezon során Bács-Kiskun megyében 20, Baranya megyében 12, Pest megyében 49, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig 234 aktivitása volt a gyerekeknek. Így összességében elmondható, hogy a gyermekek motiválása jól sikerült, mert együttesen 315 dokumentált cselekedetet hajtottak végre a környezetük jobbátétele érdekében, szemétszedéstől kezdve, egy-egy mentőállomás kitakarításán keresztül egészen a grafitik lefestéséig.

 

2023/24-es szezon:

Az UEFA a gyermekekért alapítványának támogatásával valósult meg 11 résztvevő csapattal, közel 200 gyermekkel. Az ősz folyamán minden iskolát meglátogattunk Fair Play foglalkozásokkal, és edzőink edzéseket tartottak nekik a közelgő mérkőzésekre való felkészülés jegyében. Karácsony előtt megtartottuk az első meccsnapunkat, amely remek hangulatban telt, a gyerekek motiváltak voltak, és utána a téli szünetben sok jócselekedetet végeztek. A szezon során 5 mérkőzésnapot és egy záróeseményt rendeztünk, kettőt Cegléden, kettőt Szolnokon és kettőt Budapesten. Utóbbiakból az első az FTC-MVM Népligeti Sporttelepén zajlott, a záróeseményünket pedig a Városligetben rendeztük meg, ahol visszatértünk az eredeti Fradi SuLiga receptjéhez, és utcai bajnoksághoz méltóan a Városligeti Miniarénában egy hangulatos, Fradihoz méltó esemény keretében avattunk bajnokot.

A szezon talán legnagyobb sikere nem is a résztvevő csapatok közt keresendő, hanem a korábbi résztvevők Bikalról vagy pl. Mezőtúrról, akik ugyan voltak résztvevői a korábbi szezonnak, de az előző évhez hasonlóan tovább folytatták a közösségépítést a jócselekedetek formájában.

 

2024/25-ös szezon:

A 2024/25-ös szezonban a Ferencvárosi Torna Club az ÁGOTA Közösséggel együtt indította útnak a korábban jól bevált Fradi SuLiga programot 50, 9 és 17 éves kor közötti állami gondozott gyermekkel. A program ugyan támogatás nélkül önköltségen indult, így is a lehető legtöbb tudást és élményt próbálunk adni a gyerekeknek. Jó időben a labdarúgásé volt a főszerep, míg a tél beköszöntével a szakkörökre került a hangsúly. Ennek részeként február 8-án, szombaton Szolnokon egy rendhagyó nap keretében a Tiszapart moziban közös vetítés keretében, kiegészülve több lakásotthonos gyermekkel, összesen 87-en megnéztük a Szabadító című filmet annak főszereplőjével, Lólé Attilával. Attila nagy mélységből állt talpra és azóta igyekszik tapasztalatát átadni a fiataloknak, hogy ne kövessék az útját. A vetítés utáni hasznos beszélgetést egy könnyebb hangvételű, önfeledt Fradi Tesióra követett, ahol igyekeztünk a gyerekeket fizikálisan is edzeni, felkészíteni a tavaszi labdarúgó tornákra.

A program célja továbbra is, hogy a sportot mint eszközt használja fel arra, hogy minél több gyermeket érjen el, fejlessze tudásukat és motiválja őket, utat mutasson nekik arra, hogyan lehetnek hasznos tagjai a társadalomnak. Erre mind a megkapott tudásanyagok, mind pedig a tőlük elvárt jócselekedetek kiváló eszközök lehetnek. A program végéhez közeledve el is kezdték a csapatok a pontok gyűjtését a jócselekedetekkel is.

Az elméleti képzések után, a jó idő beköszöntével ismét a labdarúgásé lett a főszerep, először Jászapátiban folytatódtak a csapatok küzdelmei, majd a záró fordulóra is sor került. A Magyar Sport Napja alkalmával az FTC-MVM Sportközpontban megrendezésre kerülő sportnapon az Ágota Közösség gyermekei is lejátszották az utolsó mérkőzéseiket. Ezen felül pedig kipróbálták több szakosztályunk kitelepülését is, készítettek zászlókat a B-középpel közösen és még Sétafocistáinkkal is rúgták a bőrt. A szezon során a legfontosabb átadott érték a Fair Play volt, melyet a végére nem csak megértettek, de alkalmaztak is a nagyobb gyerekek, nem az lett a fontos, hogy ki rúg több gólt, hanem, hogy a kicsik is a lehető legjobban érezzék magukat.

 

Partnerklubjaink a SuLiga projekten belül:

        

 

 

 

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin