2019. február 17.
Fradi Suli Voucher
Így tudja felhasználni a Fradi Suli Program során kapott voucherét.

 

A Ferencvárosi Torna Club 2015 őszén indította el a Fradi Suli Programot, amely minden előzetes várakozást felülmúlt. Az elmúlt három évben már több mint 160 iskola mintegy 50 ezer diákját szólítottuk meg a program keretében! A programban olyan sztárok hívják, hívták fel már a gyerekek figyelmét a tanulás és a sportolás fontosságára, akik elért eredményeik és emberi kvalitásaik okán hitelesek és mérvadóak.

 

A 2018/2019-es NB I-es labdarúgó bajnokság tavaszi szezonjában is folytatjuk a megkezdett voucher akciót a Fradi Suli Program keretében.

 

A 2018/19-es bajnokság tavaszi szezonjából 1 bajnoki és formabontó módon 1 Magyar Kupa mérkőzés kerül – egyszerre – a voucherre, a február 20-i, Kisvárda elleni hétközi kupameccs és az április 6-i, Paks elleni hazai bajnoki találkozó.

 

Kérjük, az alábbiakat feltétlenül vegyék figyelembe!

 

Ahogy tavaly ősszel, ezúttal is csak 1 féle voucher készül, amelyre mindkét összecsapás rákerül, a meccs napjának feltüntetésével, de a bajnoki összecsapás esetében kezdési időpont nélkül. A voucher a 2 találkozó közül bármelyikre beváltható.

 

A könnyebb bejutás érdekében egyeztetés céljából, kérjük, 10 fő feletti csoport létszám esetén a mérkőzés kezdése előtt legalább 72 órával vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel a jegypenztar@fradi.hu e-mail címen! A helyek száma korlátozott, kérjük, időben váltsa be a vouchert!

Kérem, a voucheren szereplő feltételeket figyelmesen olvassák el és tartsák be, hogy összejöjjön a nagy találkozás a Groupama Arénában

 

Az átadott vouchereket (egy voucherrel egy gyermek és egy felnőtt kísérő tudja megtekinteni a mérkőzést!) a Groupama Aréna jegypénztárában tudják beváltani belépő jegyekre.

 

Mindenkinek kötelező kiváltania az úgynevezett Fradi szurkolói kártyát, amelyet a Groupama Aréna jegypénztára melletti regisztrációs központban közvetlenül tudnak kiváltani azok, akik még nem rendelkeznek ilyennel.  

 

Fontos információ, hogy a voucherek kizárólag a D szektorokba érvényesek, ezért csak az ’A’ típusú szurkolói kártyákkal vehetőek igénybe.

 

A szurkolói kártyával kapcsolatos információkat ezen a linken tudják megtekinteni. Javasolnánk, hogy töltsék le, nyomtassák ki és adják oda a gyerekeknek már előzetesen a szurkolói kártyaigénylő lapot, ezzel is felgyorsítva és segítve a hatékony és gyors ügyintézést.

 

Felhívnánk szíves figyelmüket és kérjük, erre figyelmeztessék a gyerekeket is, hogy: azok a diákok, akik szülő nélkül érkeznek, kizárólag úgy tudják kiváltani a kötelező Fradi Szurkolói Kártyát, ha a szurkolói kártyaigénylő lapot a szülő/gondviselő előzetesen aláírta!

 

A szurkolói kártyaigénylő lapot ezen a linken érik el.

 

Reméljük, a voucherekkel sok örömet tudunk szerezni a diákoknak és szüleiknek. Bízunk abban, hogy a gyermekek és kísérőik közül minél többen eljönnek, és együtt szurkoljuk ki az FTC győzelmét!

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most