Felnőtt női tekecsapatunk szombat délelőtt úgy lépett pályára a Rákoshegyi VSE II. ellen a Szuperliga, záró, 18. fordulójban hazai pályán, hogy ha nyer, akkor a 2003/04-es szezon után újra bajnok.
Jól indult a mieink számára a mindent elődöntő csata, 2:1-es előnyünknél azonban megtáltosodtak a vendégek és kiegyenlítettek. Így eldőlt, hogy az utolsó 30-30 gurításon múlik az aranyérem sorsa. Csupán annak kellett történnie, hogy a Tóbiás Anett, Mátraháziné Kiss Julianna, Heimann Ibolya hármasból valaki megnyerje a saját gurítását. Ez végül utóbbi két tekésünk sikerült, így
A felnőtt csapat tagjai: Szabó Mónika, Heimbann Ibolya, Nagy Beatrix, Tóth Andrea, Hári Boglárka, Hegedűs Tímea, Tóbiás Anett, Fuit-Sinka Cintia, Mátraháziné Kiss Julianna.
Külön öröm, hogy a Hegedűs Tímea, Bende Annamária, Domokos Dorottya összeállítású ifjúsági csapatunk 3:1-re nyert a Rákoshegyi VSE II. korosztályos együttese ellen, így a múlt héti sikerüket örömjátékkal ünnepelhették.
Érdekesség, hogy felnőtt női csapatunk legutóbbi bajnoki címét szintén az ifisták aranyérmével együtt ünnepelhette.
Az U19-es magyar női csapatban három, a férfiaknál pedig egy tekézőnk nyert érmet a hazai vb-n.
Az FTC női tekecsapata eredményével ismét ott lesz a nemzetközi porondon.
A lányoknál és a fiúknál is két-két versenyzőnk állhatott fel a dobogó legfelső és harmadik fokára.
Fábián Adelin és Várvölgyi Milán az U18-as Eb-n tandem-mixben diadalmaskodott.
U18-as Eb-aranyérmes lett tandem-mix versenyszámban az FTC két fiatalja, Fábián Adelin és Várvölgyi Milán.
Női ifjúsági tekecsapatának tagjai az egyik kedvelt sütemény készítése közben meséltek a szezonról – VIDEÓ
Hári Boglárka egyéniben és összetettben is a dobogó második fokára állhatott fel Répcelakon.
Női tekecsapatunk a harmadik helyen zárta a Magyar Kupa Pápán megrendezett négyes döntőjét.