2023. február 20.
9/9 - tovább menetel a Ferencváros a bajnokságban
Női tekecsapatunk a Balatoni Vasas legyőzésével kezdte 2023-at.

Három hónap után a hétvégén a 10. fordulóval folytatódott a tekézők Szuperligája. Női csapatunk hazai pályán a Balatoni Vasast fogadta, és izgalmas mérkőzésen 6-2-es sikert aratott a siófokiak felett.

Együttesünk így eddigi kilenc bajnokijából mindent megnyerte, és továbbra is száz százalékos mérleggel vezeti a tabellát.

Ifjúsági lányaink 4-0-ra nyertek a Balatoni Vasas korosztályos csapata ellen, és feljöttek a negyedik helyre a bajnokságban.

Cikkajánló

Korai búcsú az NBC Kupában

Női tekecsapatunk a 13. helyen zárt a selejtezők után a rangos nemzetközi mezőnyben.

Korábbi tekézőnk bekerült a Hírességek Csarnokába

Kovácsné Grampsch Ágota öt világbajnokságot, kilenc magyar bajnokságot, BL-t és EK-t nyert az FTC-vel.

Világbajnoki bronzérmes az FTC négy játékosa

Az U19-es magyar női csapatban három, a férfiaknál pedig egy tekézőnk nyert érmet a hazai vb-n.

Müncheni utat ért Magyar Kupa-ezüstérem

Az FTC női tekecsapata eredményével ismét ott lesz a nemzetközi porondon.

Két aranyérem a serdülő és ifjúsági teke ob-n

A lányoknál és a fiúknál is két-két versenyzőnk állhatott fel a dobogó legfelső és harmadik fokára.

Elnöki elismerő oklevél Eb-győztes tekéseinknek

Fábián Adelin és Várvölgyi Milán az U18-as Eb-n tandem-mixben diadalmaskodott.

Európa-bajnok Fábián Adelin és Várvölgyi Milán párosa

U18-as Eb-aranyérmes lett tandem-mix versenyszámban az FTC két fiatalja, Fábián Adelin és Várvölgyi Milán.

A népszerű édesség sem fogott ki bajnokcsapatunkon

Női ifjúsági tekecsapatának tagjai az egyik kedvelt sütemény készítése közben meséltek a szezonról – VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin