Ezekben a napokban rendezték a tekézők Európa-Kupáját a boszniai Brckóban. A Tóth Andrea, Nagy Beatrix, Heimann Ibolya, Hegedűs Tímea, Hári Boglárka, Sinka Cintia Gréta, Fábián Adelin, Fister Dorina, Mátraháziné Kiss Julianna, Bognár Barbara összetételű FTC sikerrel vette a selejtezőt és bejutott a legjobb négy közé, méghozzá a harmadik helyen.
Az elődöntős ellenfél az osztrák Neunkirchen volt, amely ellen szoros csatában maradtak alul a mieink, így szombaton a bronzéremért szálltak harcba lányok a cseh KK Slavia Praha ellen, és 6-2-es győzelmükkel megnyerték a párharcot.
- A pénteki döntőbe jutásért vívott csatában minimális, 26 fával szenvedtünk vereséget. A megbeszélésen elemeztük a történteket, majd kihirdetésre került a csapat felállása a szombati napra! A bronzmeccs jól kezdődött a mi szempontunkból, és sikerült végrehajtanunk, amit eltervezünk, így a mérkőzést 6:2 arányban, egy szép eredménnyel zártuk. Nagyon boldogok vagyunk, a kitűzött célunkat, a dobogós helyet elértük. Büszke vagyok a lányokra, ez a siker egy csapatmunka eredménye volt - nyilatkozta szakosztályunk vezetője, Mátraházi István.
Világbajnok tekézőnk nevét emléktábla őrzi a Népligetben.
Fiatal tekézőnk az egyéni, a sprint és az összetett bajnoki címet is besöpörte Szentgotthárdon.
Az FTC kilencszeres világbajnok, 39-szeres magyar bajnok tekés legendája 72 éves volt.
Az FTC tekézője, Hári Boglárka is a tagja volt a varasdi vb-n negyeddöntőig jutó magyar női válogatottnak.
A nőknél az egyéni versenyek során, míg a férfiaknál csapatban állhatott fel Fradi-játékos a dobogóra.
Az FTC kilencszeres világbajnok, 39-szeres magyar bajnok tekés legendája 72 éves volt.
Női tekecsapatunk két játékosa, Hegedűs Tímea és Hári Boglárka 20 éves barátságukról mesélt - VIDEÓ