2022-ben az észtországi Elvában rendezték meg az U23-as és a felnőtt teke világbajnokságot. A Ferencvárost öt versenyző képviselte a világversenyen. A fiatalok között Hegedűs Tímea csapatban a hetedik helyet szerezte meg, míg Juhász Bence egyéniben 14., csapatban pedig 6. lett.
A felnőttek között Hári Boglárka, Nagy Bea és Tóth Andrea indult. A selejtezőből egyéniben csak Hári jutott tovább, és szép menetelésbe kezdett. A legjobb 32 mezőnyében Tóth Katalint győzte le, míg a legjobb 16 és a legjobb 8 között egy-egy cseh ellenfélnél bizonyult jobbnak. A legjobb négy között sem volt előtte akadály: a német Yvonne Schneider ellen az első három szettet magabiztosan hozta, így már idő előtt biztossá vált, hogy ott lesz a fináléban.
Az elődöntőhöz hasonlóan az aranyéremért folytatott harcban is egy némettel, Anna Müllerrel kellett szembenéznie. A döntő első felvonásában sokáig fej-fej mellett haladtak, de végül a német 13 fás előnyt szerzett a folytatásra. Hári jól kezdte a második szettet, de Müller is gyorsan elkapta a fonalat, és végül 177-150-nel nyerte ezt a kört is, így összesítésben 342-302-vel fordultak rá a harmadik menetre. Bogi nagyon nagyot küzdött, és végül 163-155-re győzött, így 2-1-es német vezetéssel mentek a negyedik szettre. Az utolsó etapban ismét Müller bizonyult jobbnak, ígyHári Boglárka ezüstéremmel zárta az észt világbajnokságot!Mátraházi István szakosztályelnök szerint Hári Boglárka kiemelkedően teljesített a világbajnokságon.
- Nagyon büszkék vagyunk Boglárkára, ilyen eredményt elérni, ilyen fiatalon óriási siker. Ne feledjük, még csak 24 éves, előtte a jövő és lesz még világbajnokság, ahol javíthat. A felnőtt mezőnyben verte sorra az ellenfeleket, ez kiváló teljesítmény. Tegnap és ma is két meccse volt, ez fizikálisan és pszichésen is megterhelő. Egy hazai bajnoki szezonban hetente játszanak egy meccset. A döntőben azt láttam rajta, hogy talán el is fáradt, de nagyon büszkék vagyunk rá, ez egy fantasztikus ezüstérem.
Világbajnoki címmel és érmekkel tért haza Ausztriából fiatal tekézőnk.
Férfi tekecsapatunk megnyerte az NB I Keleti csoportját, így jövőre újra az elitbajnokságban indulhat.
Március 20-án lett 60 éves teke szakosztályunk 11-szeres magyar bajnok játékosa, Fehér Andrea.
Utápótlás tekézőink összesen hat érmet, köztük négy aranyat és két ezüstöt nyertek az ob-n.
Összesen 21 serdülő és ifjúsági tekézőnk jutott be az országos döntőkbe.
Női tekecsapatunk a 13. helyen zárt a selejtezők után a rangos nemzetközi mezőnyben.
Kovácsné Grampsch Ágota öt világbajnokságot, kilenc magyar bajnokságot, BL-t és EK-t nyert az FTC-vel.
Az U19-es magyar női csapatban három, a férfiaknál pedig egy tekézőnk nyert érmet a hazai vb-n.