2021. október 6.
Jön a Világkupa! Megkezdi szereplését a bajnokcsapat
Az FTC női tekecsapata szerdán és csütörtökön a selejtezőkkel rajtol a Világkupában.

Október 6. és 9. között a horvátországi Otocsánban rendezik meg a tekézők Világkupáját, amelyen az FTC női magyar bajnokcsapata indul. A Fradi szerdán és csütörtökön a selejtezőkben lesz érdekelt, amelyben rajtuk kívül még nyolc ország bajnoka szerepel.

A torna lebonyolítása eltér egy hagyományos Szuperliga-mérkőzéstől. A csapatok hat-hat játékosa egy előre felosztott időpontban gurít, majd a két selejtező nap után összeadják az összes dobott fát.

Az összesített eredmény alapján a négy legjobb csapat jut tovább. Pénteken a középdöntőben az első helyen kiemelt együttes a negyedik, a második a harmadikkal játszik a fináléért. A döntőt és a bronzmérkőzést szombaton rendezik.

„Már a kiutazás előtt mondtam a lányoknak, hogy itt nagyon komoly csapatok várnak majd ránk. Csak bajnokcsapatok játékosaival mérkőzünk. Többek között itt lesz a német, az osztrák, a román és a lengyel aranyérmes is, szóval nehéz mezőny gyűlt össze. Bízunk benne, hogy sikerül bejutnunk a legjobb négy közé, de az adott napi forma dönt majd” – mondta Mátraházi István szakosztályvezető.

Az FTC női csapata a sorozat 1973 óta íródó történelmében eddig háromszor, 1997-ben, Augsburgban, 2001-ben Viernheimben és 2004-ben Eppelheimben hódította el a trófeát.

A mérkőzéseket ITT követheti élőben.

Cikkajánló

Korai búcsú az NBC Kupában

Női tekecsapatunk a 13. helyen zárt a selejtezők után a rangos nemzetközi mezőnyben.

Korábbi tekézőnk bekerült a Hírességek Csarnokába

Kovácsné Grampsch Ágota öt világbajnokságot, kilenc magyar bajnokságot, BL-t és EK-t nyert az FTC-vel.

Világbajnoki bronzérmes az FTC négy játékosa

Az U19-es magyar női csapatban három, a férfiaknál pedig egy tekézőnk nyert érmet a hazai vb-n.

Müncheni utat ért Magyar Kupa-ezüstérem

Az FTC női tekecsapata eredményével ismét ott lesz a nemzetközi porondon.

Két aranyérem a serdülő és ifjúsági teke ob-n

A lányoknál és a fiúknál is két-két versenyzőnk állhatott fel a dobogó legfelső és harmadik fokára.

Elnöki elismerő oklevél Eb-győztes tekéseinknek

Fábián Adelin és Várvölgyi Milán az U18-as Eb-n tandem-mixben diadalmaskodott.

Európa-bajnok Fábián Adelin és Várvölgyi Milán párosa

U18-as Eb-aranyérmes lett tandem-mix versenyszámban az FTC két fiatalja, Fábián Adelin és Várvölgyi Milán.

A népszerű édesség sem fogott ki bajnokcsapatunkon

Női ifjúsági tekecsapatának tagjai az egyik kedvelt sütemény készítése közben meséltek a szezonról – VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin