2024. december 17.
Két aranyérem a serdülő és ifjúsági teke ob-n
A lányoknál és a fiúknál is két-két versenyzőnk állhatott fel a dobogó legfelső és harmadik fokára.

A hétvégén két helyszínen rendezték meg a Serdülő és Ifjúsági Női és Férfi Tekézők Országos Egyéni Bajnokságát. 

A nők Pápán játszottak. A serdülőknél a sprint versenyben Fábián Adelin (a képen balra) és Bognár Barbara bronzérmesként zárt, utóbbi az összetettben is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A férfiak sárvári versenyén a serdülő Bor Bence a sprintben harmadik lett, az összetettben viszont országos bajnoki címet nyert. Az ifjúsági korosztályban induló Sidó László szintén ünnepelhetett egy aranyat, miután megnyerte a sprintet.

Felnőtt női csapatunk a 17. Kristyán Zsuzsa Emlékversenyen bronzérmesként zárt.

Cikkajánló

Korai búcsú az NBC Kupában

Női tekecsapatunk a 13. helyen zárt a selejtezők után a rangos nemzetközi mezőnyben.

Korábbi tekézőnk bekerült a Hírességek Csarnokába

Kovácsné Grampsch Ágota öt világbajnokságot, kilenc magyar bajnokságot, BL-t és EK-t nyert az FTC-vel.

Világbajnoki bronzérmes az FTC négy játékosa

Az U19-es magyar női csapatban három, a férfiaknál pedig egy tekézőnk nyert érmet a hazai vb-n.

Müncheni utat ért Magyar Kupa-ezüstérem

Az FTC női tekecsapata eredményével ismét ott lesz a nemzetközi porondon.

Elnöki elismerő oklevél Eb-győztes tekéseinknek

Fábián Adelin és Várvölgyi Milán az U18-as Eb-n tandem-mixben diadalmaskodott.

Európa-bajnok Fábián Adelin és Várvölgyi Milán párosa

U18-as Eb-aranyérmes lett tandem-mix versenyszámban az FTC két fiatalja, Fábián Adelin és Várvölgyi Milán.

A népszerű édesség sem fogott ki bajnokcsapatunkon

Női ifjúsági tekecsapatának tagjai az egyik kedvelt sütemény készítése közben meséltek a szezonról – VIDEÓ

Kiválóságunk két ezüsttel zárta az egyéni bajnokságot

Hári Boglárka egyéniben és összetettben is a dobogó második fokára állhatott fel Répcelakon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin