2024. január 22.
Kiváló tekéseinket díjazták
2023-ban az év felnőtt és U23-as női tekésének is ferencvárosi sportolót választott a MATESZ.

A Magyar Teke Szövetség (MATESZ) 2023 decemberében kihirdette Az Év Játékosa kitüntetések díjazottjait. Ennek értelmében két kategóriában is ferencvárosi sportoló kapta a rangos elismerést. Az év felnőtt női játékosa Hári Boglárka lett, míg az U23-as nőknél Hegedűs Tímeát választották 2023 legjobbjának.

Az elmúlt hétvégén megrendezésre került a 2024-es év első válogatott edzőtábora, a felnőtt férfi és női válogatott bő keretének, amelyben helyet kapott két kitüntetett tekésünk is, Hegedűs Tímeának ez az első szereplése a felnőtt nemzeti csapat keretében. A válogatott összetartás megfelelő alkalmat biztosított, hogy több játékos átvehesse az Év játékosa díjat, válogatottbeli csapattársaik és edzőjük körében. Átadásra került többek között az Év felnőtt női és U23 női játékosának díja is a két ferencvárosi sportolónak.

Cikkajánló

„Életem legszebb időszakát töltöttem a Fradi családban”

Március 20-án lett 60 éves teke szakosztályunk 11-szeres magyar bajnok játékosa, Fehér Andrea.

Tarolt a Fradi játékosa, magyar bajnok lett

Utápótlás tekézőink összesen hat érmet, köztük négy aranyat és két ezüstöt nyertek az ob-n.

Kelet-Magyarország bajnoka lett a Fradi játékosa

Összesen 21 serdülő és ifjúsági tekézőnk jutott be az országos döntőkbe.

Korai búcsú az NBC Kupában

Női tekecsapatunk a 13. helyen zárt a selejtezők után a rangos nemzetközi mezőnyben.

Korábbi tekézőnk bekerült a Hírességek Csarnokába

Kovácsné Grampsch Ágota öt világbajnokságot, kilenc magyar bajnokságot, BL-t és EK-t nyert az FTC-vel.

Világbajnoki bronzérmes az FTC négy játékosa

Az U19-es magyar női csapatban három, a férfiaknál pedig egy tekézőnk nyert érmet a hazai vb-n.

Müncheni utat ért Magyar Kupa-ezüstérem

Az FTC női tekecsapata eredményével ismét ott lesz a nemzetközi porondon.

Két aranyérem a serdülő és ifjúsági teke ob-n

A lányoknál és a fiúknál is két-két versenyzőnk állhatott fel a dobogó legfelső és harmadik fokára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin