
2021. augusztus 31-e és szeptember 4-e között a szlovéniai Kranj és Kamnik városai adnak otthont a tekések csapat világbajnokságának. Ferencvárosi szempontból kiváló hír, hogy klubunk nyolc játékosa is meghívót kapott a vb-re készülő válogatottak bő keretébe.
U18-as korosztályban Hegedűs Tímea, Rieger Dániel és Sidó László, az U23-asoknál Hegedűs Tímea, Hári Boglárka, Juhász Bence és Németh Attila, míg a felnőtteknél Hári Boglárka, Nagy Bea és Tóth Andrea szerepelhetnek címeres mezben Szlovéniában.
Világbajnoki címmel és érmekkel tért haza Ausztriából fiatal tekézőnk.
Férfi tekecsapatunk megnyerte az NB I Keleti csoportját, így jövőre újra az elitbajnokságban indulhat.
Március 20-án lett 60 éves teke szakosztályunk 11-szeres magyar bajnok játékosa, Fehér Andrea.
Utápótlás tekézőink összesen hat érmet, köztük négy aranyat és két ezüstöt nyertek az ob-n.
Összesen 21 serdülő és ifjúsági tekézőnk jutott be az országos döntőkbe.
Női tekecsapatunk a 13. helyen zárt a selejtezők után a rangos nemzetközi mezőnyben.
Kovácsné Grampsch Ágota öt világbajnokságot, kilenc magyar bajnokságot, BL-t és EK-t nyert az FTC-vel.
Az U19-es magyar női csapatban három, a férfiaknál pedig egy tekézőnk nyert érmet a hazai vb-n.