2021. június 1.
Véget ért a bajnokság, eldőlt, hol zárt a Fradi
Férfi tekecsapatunk számára befejeződött a Szuperliga 2020/21-es szezonja.

A hétvégén a 22. fordulóval befejeződtek a férfi teke Szuperliga küzdelmei. A záró játéknapon az FTC Győrben lépett pályára.

A felnőttek nagy csatában 5:3-ra kikaptak, így az ötödik helyen végeztek a tabellán. Ifjúsági csapatunknak sem sikerült a győztes zárás, 3:1-es vereséget szenvedtek a győriek korosztályos együttese ellen, ezzel pedig nyolcadikként fejezték be a bajnokságot.

Mint ismert, felnőtt női csapatunk 17 év után újra magyar bajnok lett, sőt, az ifisták is megnyerték a Szuperligát.

Cikkajánló

Bronzérem a Magyar Kupában

Női tekecsapatunk a harmadik helyen zárta a Magyar Kupa Pápán megrendezett négyes döntőjét.

Bajnok az ificsapat, ezüstérmes a felnőtt

Női tekecsapataink két éremmel zárták a Szuperliga 2023/2024-es szezonját.

Kiváló tekéseinket díjazták

2023-ban az év felnőtt és U23-as női tekésének is ferencvárosi sportolót választott a MATESZ.

Öt játékosunk lehet ott az Európa- és világbajnokságon

Négy női és egy férfi tekézőnk került be a magyar utánpótlás-válogatottak bő kereteibe.

Tarolt a Fradi! Két korosztály, három magyar bajnok!

Nem győztük ünnepelni a korosztályos magyar bajnokainkat a tekézők országos bajnokságán.

Vereség az első BL-meccsen

Női tekéseink Szerbiában kezdték meg szereplésüket a Bajnokok Ligájában.

Emléktáblát avattunk Csányi Béla tiszteletére

Világbajnok tekézőnk nevét emléktábla őrzi a Népligetben.

Európa-kupa: bronzérmes női tekecsapatunk!

Női tekéseink bejutottak a legjobb négy közé a Boszniában zajló viadalon, ahonnan éremmel jöhetnek haza.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin