2021. augusztus 4.
A horvátok legyőzésével elődöntősök férfi pólósaink is
Hat Fradi-gól a horvátok 15-11-es legyőzése során, jöhet a görögök elleni elődöntő.

A magyar férfi vízilabda-válogatott csoportja harmadik helyén végzett, így az olimpiai negyeddöntőben a horvátok vártak a mieinkre. Az első emberelőnyét rögtön ki is használta ellenfelünk Ante Vukicevic révén, majd Manhercz Krisztián egyenlített. Pár perccel később az újabb horvát gólra a ferencvárosi Varga Dénes válaszolt. Déli szomszédunk azonban meglőtte a harmadik találatát, míg a mieink pontatlanok voltak a befejezéseknél, így az első nyolc percet 3-2-re a dalmátok nyerték.

A második negyed két magyar- és Manhercz-bombával indult, ezzel a meccs során először átvettük a vezetést, ám Maro Jokovic gyorsan kihasználta a mieink figyelmetlenségét, és betalált, majd egy emberelőnyös szituáció után ismét a horvátoknál volt az előny igaz, Manhercz tett róla, hogy ne maradjon így sokáig (5-5).

Kis idő múlva Angyal Dániel a torna eddigi legszebb akciója végén meglőtte a mieink hatodik gólját, majd sikeresen kivédekeztünk egy emberhátrányt. Végül három másodperccel a nagyszünet előtt Varga Dénes hálószaggató, távoli gólja zárta a második negyedet, így 7-5-re mi vezettünk.

Nagy Viktor védésével indult a harmadik nyolc perc, ám a videózás után mégis megadták a horvát gólt, maradjunk annyiban, erősen vitatható ítélet volt, de az olimpiára még Fradi-sportolóként kijutott Zalánki Gergő a másik oldalon bevágta a nyolcadik gólunkat. Azonban a horvátoknak sikerült ismét kiegyenlíteniük, de Manhercz a lehető legjobbkor lőtte meg az ötödik találatát a meccsen, majd egy remek bejátszást Erdélyi Balázs váltott gólra (10-8).

Hátul stabilak voltunk, Nagy Viktor jól védett, míg elöl játékosunk, Vámos Márton  bombagólt lőtt, először háromgólosra növelve az előnyünket.

Jöhetett az utolsó negyed, amely újabb Nagy Viktor-védésekkel indult, míg a másik oldalon Manhercz bevágta hatodik gólját, majd Vámos messziről eleresztett lövése is a horvát kapuban pihent meg.

Ellenfelünk csak a különbséget tudta tartani, közelebb nem tudott zárkózni (13-10). Jött a magyar időkérés, amely után Manhercz a hetedik találatát is megszerezte. Másfél perccel a vége előtt egy magyar labdavesztés után ziccerben támadhattak a horvátok, ám Nagy Viktor ismét védett. A meccs végén még egy ötméterest is kaptunk, amit a fradista Jansik Szilárd vágott be.
Ezzel a mieink 15-11-re megnyerték a negyeddöntőt és bejutottak az elődöntőbe, ahol augusztus 6-án, pénteken, magyar idő szerint 8.30-tól a görögök ellen mérkőznek az olimpiai döntőért.

Tokiói olimpia, Férfi vízilabda, Negyeddöntő
Magyarország-Horvátország 15-11 (2-3, 5-2, 4-3, 4-3)
Fradista gólszerzők: Varga 2, Vámos 2, Zalánki, Jansik

Cikkajánló

Megünnepelték hazatérő paralimpikonjainkat

Elégedett tokiói szereplésével a Ferencváros két sportolója, Lévay Petra és Ocelka Róbert is.

Újabb nyolcadik hely zárásként a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely az országúti mezőnyversenyben szerepelt.

Fradista nyolcadik hely az ikonikus vulkán tövében

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és Nagy Gergely újabb szép eredményt ért el a tokiói paralimpián.

Volt tartalék: hatalmas futás és 9. hely a paralimpián

Paratriatlonozónk, Lévay Petra nagyszerűen szerepelt élete első paralimpiáján - VIDEÓ!

Egyéni csúcs és 9. hely a paralimpián

Ocelka Róbert és Nagy Gergely büszkén tekint vissza az eddigi tokiói teljesítményére.

Hatalmas országos csúcs kezdésnek a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely a 10. helyen zárta első versenyét Tokióban.

Ekkor szurkolhatunk a fradistáknak a paralimpián!

Elsőként parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely kezdi meg a küzdelmeket Tokióban.

Megható gesztus paralimpikonjaink eskütételén

Az FTC paratriatlonozója és parakerékpározója is ott volt az ünnepélyes pillanatok során.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin