2021. augusztus 8.
A magyar férfi pólóválogatott is bronzérmes lett!
A teljes második félidőben nem kaptunk gólt, 9-5-re vertük a spanyolokat.

Gyors spanyol góllal kezdődött a mérkőzés, de Manhercz hamar egyenlíteni tudott, majd az olimpiai szereplést fradistaként kiharcoló Zalánki góljával már itt volt az előny (2-1). Ezt ezúttal két spanyol gól követte, de a negyed vége előtt ismét mi voltunk eredményesek Hárai révén (3-3).

A második negyed egy remek magyar góllal kezdődött, Jansik úszott el emberétől, majd hihetetlenül könnyedén ejtett a bal sarokba (4-3). A szünetig felváltva jöttek a gólok, a sormintát a spanyolok zárták, így újra döntetlennel mehettek pihenni egy kicsit a csapatok (5-5).

 

A harmadik játékrész is magyar és fradista góllal indult, Vámos lőtte be a labdát kapussal együtt, ez már nem először volt a mieink „taktikája” (6-5). A védekezésünk is szépen összeállt, hiába próbálkoztak sorra a spanyolok, ebben a harmadban egyszer sem jártak túl Nagy Viktor eszén, igaz, több gólt mi sem szereztünk, így szűk előnnyel mehettünk a záró negyedre (6-5).

Zalánki nagy kapufájával, majd kipontozódásával kezdődött az utolsó nyolc perc. A nagy gólcsendet Vámos törte meg, így hat perccel a vége előtt először volt kettő a különbség. A spanyol támadásokat sorra törtük meg, majd Angyal lőtt remek gólt, így 2.45-tel a bronzmeccs vége előtt már 8-5-re vezettünk, sőt egy kapuslehozatal és kontra után Varga Dénes szerzett üreskapus gólt (9-5). Kettős emberelőnyt is kivédekeztek a magyarok, a spanyolokat pedig teljesen megtörtük. Árulkodó statisztika, hogy csapatunk hat előnyből hatot bedobott, az ellenfélnél ez a mutató 15/5 volt.

A mieink a teljes második félidőben gólt sem kaptak, és végül 9-5-re verték a spanyolokat. Így a hölgyek után a férfiak is olimpiai bronzérmet nyertek!

A magyar férfi vízilabda-válogatott fradista tagjai: Vogel Soma, Jansik Szilárd, Mezei Tamás, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergely.

Tokiói olimpia, férfi vízilabda, bronzmérkőzés

Magyarország-Spanyolország 9-5 (3-3, 2-2, 1-0, 3-0)

Fradista gólszerzők: Vámos (2), Zalánki, Jansik, Varga D.

Cikkajánló

Megünnepelték hazatérő paralimpikonjainkat

Elégedett tokiói szereplésével a Ferencváros két sportolója, Lévay Petra és Ocelka Róbert is.

Újabb nyolcadik hely zárásként a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely az országúti mezőnyversenyben szerepelt.

Fradista nyolcadik hely az ikonikus vulkán tövében

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és Nagy Gergely újabb szép eredményt ért el a tokiói paralimpián.

Volt tartalék: hatalmas futás és 9. hely a paralimpián

Paratriatlonozónk, Lévay Petra nagyszerűen szerepelt élete első paralimpiáján - VIDEÓ!

Egyéni csúcs és 9. hely a paralimpián

Ocelka Róbert és Nagy Gergely büszkén tekint vissza az eddigi tokiói teljesítményére.

Hatalmas országos csúcs kezdésnek a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely a 10. helyen zárta első versenyét Tokióban.

Ekkor szurkolhatunk a fradistáknak a paralimpián!

Elsőként parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely kezdi meg a küzdelmeket Tokióban.

Megható gesztus paralimpikonjaink eskütételén

Az FTC paratriatlonozója és parakerékpározója is ott volt az ünnepélyes pillanatok során.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin