2021. július 23.
„Újra méltón képviselhetjük az országot az olimpián”
Ügyvezető alelnökünk, Nyíri Zoltán szerint nem csak a labdarúgás miatt vonzó klub a Fradi – INTERJÚ!

Magyar idő szerint pénteken 13 órakor a nyitóünnepséggel megkezdődnek Tokióban a XXXII. Nyári Olimpiai Játékok. A Ferencvárosi Torna Club ügyvezető alelnökével, Nyíri Zoltánnal a 22 kvótát szerző ferencvárosi delegációról, az egyéni és csapatsportágakban szereplő válogatottjainkról, esélyekről, izgalmakról, az elmúlt évek eredményes munkájáról, a jövőről és a közvetítések miatti korai kelésről beszélgettünk.

- A sportolókban inkább az első meccsek, versenyek előtt van némi izgalom. Sportvezetőként benned van már izgatottság?

- Van, főleg, hogy már szombaton is izgulhatunk a fradistákért, hiszen Verrasztó Dávid és Mihályvári-Farkas Viktória is úszik az előfutamokban. Nagyon bízom benne, hogy Vikinek és Dávidnak vasárnap a döntőben is szoríthatunk és talán nem is olyan titkon, de utóbbi versenyzőnktől érmet remélünk. Néztem is, hogy vasárnap hajnali fél négykor fent kell lennem.

- Akkor ezek szerint többször is lesz olyan alkalom, hogy hajnalban oda ülsz a televízió elé és végig nézed a mérkőzéseket vagy a futamokat?

- A riói olimpia idején is felkeltem, nem számított az időeltolódás. Amennyiben döntős magyar van bármilyen, nemcsak ferencvárosi érdekeltségű sportágakban, arra is felkelek és megnézem. Én sportolóként sajnos soha nem vehettem részt ezen az eseményen, külön kaszt, amely ott lehet az ötkarikás játékokon. Már olimpikonnak lenni is felemelő érzés. Van egy érdekes szám: a sportolók 67 %-ának csupán egy olimpia jut. Ezek után nekünk, akiknek csak a tv-t kell bekapcsolni, ott kell ülni és nézni kell a magyarok szereplését, főleg, ha döntőznek. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy 22 sportolónk minden idők második legnépesebb Fradi-delegációja az olimpiákon.

- Kellemesebb vagy izgalmasabb lesz így nézni az olimpiát, hogy ilyen sok sportolónkért izgulhatunk?

- Az athéni olimpián aranyérmes, azóta sajnálatosan elhunyt Igaly Diána skeet-döntőjét olyan átéléssel néztem, mintha a foci világbajnokság döntőjében a magyar válogatott lenne. Nekem teljesen mindegy, hogy fradista vagy sem, minden magyarért nagyon szorítok és izgulok. Tudva azt, hogy akár sok magyar és egyben fradista döntős is lehet, biztosan feljebb megy a pulzusom. A sportolóknak biztosan nehezebb lesz a helyszínen, mivel nincsenek nézők, illetve nagyon szigorú feltételek vannak. Nekem itthonról még nem tűnik úgy, hogy ez egy nem mindennapi olimpia lesz, de majd a televízión keresztül átjön mindennek a furcsasága. Verrasztó Dávid esetében viszont például abban reménykedem, hogy nem nyomásként, hanem egy szimpla versenyként kezeli majd az eseményt és jó hatással lesz rá a helyzet.

- Nem lehet elmenni amellett, hogy ezzel a 22 versenyzővel, játékossal a Ferencváros adta a legtöbb kvótást a 173 fős magyar küldöttségbe. Már ez a mondat önmagában igen erősre sikerült.

-  Sokszor megkérdezik tőlem az interjúk során, hogy mire vagyok a legbüszkébb sportvezetőként. Ilyenkor főleg azt mondom, mondjuk, hogy a labdarúgást visszavezettük Európába vagy éppen a férfi vízilabdacsapatunk megszerezte a klub első Bajnokok Ligája-győzelmét. Olyan sikerekben volt részünk az elmúlt években, amelyekből egyet képtelenség lenne kiválasztani. A labdarúgásban eljutottunk egy Zeljeznicar vagy Partizani elleni kieséstől odáig, hogy az utóbbi években kiejtettük a Dinamo Zagrebet vagy éppen a Celticet és a Zalgiris ellen pedig látható volt, hogy milyen nagy fölényben futballoztunk. Ugyanaz ez a fejlődéstörténet látható a többi szakosztályunknál. Fejlődött az atlétika, a vízilabda, a torna, az úszás. Úszónk nagyon rég nem volt olimpián, most pedig három is ott van Tokióban. Ez egy olyan erősödése a klubnak, hogy ha az emberek fejében ott van a Fradi és mondjuk egy sikeres olimpián leszünk túl, akkor örülnék neki, ha úgy gondolnának az FTC-re, mint a klubra, amely sokat adott a magyar egyetemes sportnak. Ez a feladatunk is.

- Ehhez a szép számhoz azért jelentősen hozzájárultak a csapatsportágak, amelyekből három válogatottba is 17 játékosunk van. Ráadásul a férfi vízilabda és a női kézilabda-válogatott gerincét fradisták alkotják.

- A kulcsszó itt a gerinc, tehát ez azt is lefedi, hogy a kvótaszerzésben is hatalmas részük volt a ferencvárosi játékosoknak. Az Európa-bajnokságot megnyerő, ezáltal a kvótát megszerző férfi vízilabda-válogatottban eggyel több fradista is volt. A női kézi- és vízilabda-válogatottban szintén ez a helyzet, de említhetném Verrasztó Dávidot és Mihályvári-Farkas Viktóriát, aki pedig megúszta a szintidőt. Lehet azt mondani, hogy szerencsés a Fradi, van is benne igazság, de azt rögtön hozzáteszem, hogy a fradisták egyáltalán nem ajándékba kapták a helyeiket a válogatottakban. Tevékenyen kivették a részüket a kvótaszerzésekből. Azok kerültek be, akik kiharcolták az olimpiai indulás jogát.

- Térjünk rá az egyéni sportágakra: úszás, birkózás és kajak-kenu. Ebben a három sportágban szerepel még fradista az olimpián. Reális az a kép őket nézve, hogy öt versenyző és legalább három éremesély?

- Igen, mondhatjuk. Bár Kozák Danuta, Muszukajev Iszmail, de a Verrasztó testvérek is az elmúlt években érkeztek a Ferencvároshoz, mi már igazi Fradi-családtagnak tekintjük őket. Azt fontos megemlíteni, hogy ezek a sportolók keresték meg a klubot. Ha egy Kozák Danuta kaliberű sportoló megkeresi a Ferencvárost, azért, mert itt szeretné folytatni a pályafutását, akkor leülünk vele beszélgetni, mert ha nekünk is jó, akkor itt szerepelhet. Nyugodtan mondhatom, hogy az FTC vonzó klub lett több sportág képviselői számára is. A 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória esete más, mert ő a mi nevelésünk. De említhetném még a vízilabdások közül Vogel Somát és Jansik Szilárdot is, ők 5-6 éve érkeztek, mintha itt nőttek volna fel, néha az az érzésem támad…

- Azért most olyan sportolókról, válogatottakról beszélgetünk, akik vagy amelyek éremesélyesekkel utaztak ki Tokióba. Személy szerint te mit vársz a fradistáktól?

- Az esélylatolgatásokba ne menjünk bele, az nem az én terepem. Értelemszerűen egy sportoló valamilyen kiugró szereplést vár magától, de azt nem szeretem, amikor laikusok azt mondják, hogy nyernie kell, más eredmény nem elfogadható. Emberekről és nem gépekről beszélünk. Felkelnek, az ellenfeleik ugyanúgy készültek, nagyon sok összetevőből és külső tényezőből áll ez a kérdés. Biztos vagyok benne, hogy Kozák Danuta saját magától például érmet vár. Reménykedünk benne, hogy arany lesz és azt a munkát látva, amit ő ebbe beletett, a reményeink alaposak. Senki se legyen csalódott, ha valaki a világon a második vagy harmadik lesz, de még akkor se, ha lemarad a döntőről. Az olimpiai részvétel is igazán dicséretes teljesítmény.

- És mivel lennél elégedett?

- Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy szereztünk 22 kvótát, éremesélyes versenyzőink vannak, illetve, hogy ezeket a kvótákért minden ferencvárosi sportoló maximálisan megharcolt. Nagy szerepet vállaltak abban, hogy Magyarország képviselik csapatban vagy egyéniben. Nagyon szeretnék büszke lenni azokra a sportolókra akik pont- vagy éremszerzőként jönnének haza, főleg egy ilyen rendkívül nehéz pandémiás időszak után. A 30 év feletti sztárjaink, mint például Verrasztó Dávid, vagy említhetném a pólós Varga Dénest, nos, ezek a a sportolók több gtfz mint 10-15 éve nem voltak otthon nyáron. Soha ne gondoljuk úgy, hogy mindez gépszerűen megy.

- Eddig ez az Európa-bajnoki címek éve, elég, ha csak Kozák Danuta sikerére vagy több olyan utánpótlás korosztályban megszerzett aranyéremre gondolunk, amelyek közül a legtöbb olimpiai sportág. Ez egyelőre egy dicsőséges jövőt mutat.

- Az előző válaszomat tudnám ebben az esetben folytatni. Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy dübörög az utánpótlásunk. Rengeteg korosztályos Európa-bajnokságon a válogatottak fradistákkal a soraikban aranyérmesek lettek, tehát van jövő, hogy a 2024-es és a 2028-as olimpiára kvótaszerző embereink lehetnek. Az úszóknál nemrég rendezték meg az úgynevezett cápa korosztály országos bajnokságát, amelyről évek óta zsákszámra hozzuk el az aranyérmeket. Fiatal tehetségünk, Márton Levente jelenleg a FINA-ranglistát vezeti a saját korosztályában. Az olimpia kapcsán például ő egy olyan remény, akiről azt mondhatjuk, hogy tíz év múlva tőle számíthatunk győzelemre. Ez a jó az olimpiában. Ez egy olyan láng, ha elindul és látja, ha a másik érmet nyer és a munka megtérül, akkor ő viszi tovább. Büszke vagyok arra, hogy a Ferencvárosi Torna Club újra méltó módon képviseli az országot az olimpián és hozzásegítheti Magyarországot ahhoz, hogy érmeket nyerjen. Nekünk alapvetően a magyar sportot kell szolgálni és ha azon belül, mint klub, tudunk eredményesek lenni, akkor büszkék lehetünk.

Molnár Péter

Cikkajánló

Megünnepelték hazatérő paralimpikonjainkat

Elégedett tokiói szereplésével a Ferencváros két sportolója, Lévay Petra és Ocelka Róbert is.

Újabb nyolcadik hely zárásként a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely az országúti mezőnyversenyben szerepelt.

Fradista nyolcadik hely az ikonikus vulkán tövében

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és Nagy Gergely újabb szép eredményt ért el a tokiói paralimpián.

Volt tartalék: hatalmas futás és 9. hely a paralimpián

Paratriatlonozónk, Lévay Petra nagyszerűen szerepelt élete első paralimpiáján - VIDEÓ!

Egyéni csúcs és 9. hely a paralimpián

Ocelka Róbert és Nagy Gergely büszkén tekint vissza az eddigi tokiói teljesítményére.

Hatalmas országos csúcs kezdésnek a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely a 10. helyen zárta első versenyét Tokióban.

Ekkor szurkolhatunk a fradistáknak a paralimpián!

Elsőként parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely kezdi meg a küzdelmeket Tokióban.

Megható gesztus paralimpikonjaink eskütételén

Az FTC paratriatlonozója és parakerékpározója is ott volt az ünnepélyes pillanatok során.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin