2021. augusztus 7.
FTC-arany 21 év után, olimpiai bajnok a női kajaknégyes
Az FTC 34 éves versenyzője, Kozák Danuta hatodszor lett ötkarikás bajnok a csapat tagjaként!

Címvédőhöz méltó kezdés női K-4 500-on – írtuk a pénteki előfutamok után, amikor a Kozák Danuta vezette női kajaknégyes futamgyőzelemmel, egyenes ágon jutott be a K-4 500 méter (magyar idő szerint) szombat hajnali elődöntőjébe. Ilyen előzmények után a szombati középdöntőjét is megnyerte a futamot megelőzően ötszörös ötkarikás bajnok, 34 éves Kozák Danuta sztrókolta Kozák, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység, amely így bejutott a fináléba 500 méteren a tavalyról idénre halasztott tokiói olimpián.

A magyarországi idő szerint kevéssel hajnali negyed 6 után zajló döntőben 100 és 250 méteren is a riválisok mögött haladt a magyar hajó, amely aztán a már megszokott koreográfia szerint az óvatos kezdés után a második 250 méteren sorra hagyta le riválisait, így Lengyelországot és Fehéroroszországot maga mögé utasítva megnyerte a versenyszámot. Ez volt a magyar olimpiai csapat hatodik aranya, az első, amelyet női sportoló(k) nyert(ek).

A győzelemnek köszönhetően Kozák Danuta  a 2000-es, Sydneyben zajló olimpia óta az első olyan FTC-sportoló, aki aranyérmes lett! A Ferencvárosi Torna Club versenyzője már Londonban és Rióban is a győztes csapat tagja volt, összességében pedig a hatodik olimpiai aranyérmét nyerte. Ezzel a hétszeres bajnok egykori vívó, Gerevich Aladár mögött minden idők második legsikeresebb magyar olimpikonjának vallhatja magát! 

Reakciók

Kozák Danuta értékelése ITT, az FTC ügyvezető-alelnökének, Nyíri Zoltánnak a nyilatkozata pedig IDE kattintva olvasható! 

Cikkajánló

Megünnepelték hazatérő paralimpikonjainkat

Elégedett tokiói szereplésével a Ferencváros két sportolója, Lévay Petra és Ocelka Róbert is.

Újabb nyolcadik hely zárásként a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely az országúti mezőnyversenyben szerepelt.

Fradista nyolcadik hely az ikonikus vulkán tövében

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és Nagy Gergely újabb szép eredményt ért el a tokiói paralimpián.

Volt tartalék: hatalmas futás és 9. hely a paralimpián

Paratriatlonozónk, Lévay Petra nagyszerűen szerepelt élete első paralimpiáján - VIDEÓ!

Egyéni csúcs és 9. hely a paralimpián

Ocelka Róbert és Nagy Gergely büszkén tekint vissza az eddigi tokiói teljesítményére.

Hatalmas országos csúcs kezdésnek a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely a 10. helyen zárta első versenyét Tokióban.

Ekkor szurkolhatunk a fradistáknak a paralimpián!

Elsőként parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely kezdi meg a küzdelmeket Tokióban.

Megható gesztus paralimpikonjaink eskütételén

Az FTC paratriatlonozója és parakerékpározója is ott volt az ünnepélyes pillanatok során.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin