2021. augusztus 31.
Fradista nyolcadik hely az ikonikus vulkán tövében
Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és Nagy Gergely újabb szép eredményt ért el a tokiói paralimpián.

A két pályaverseny után országúton folytatódott a tokiói paralimpia parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely számára.

Az országúti időfutamon 32 kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek, amely Japán ikonikus vulkánja, a Fudzsi közelében is tekert, a cél pedig a Formula-1-es rajongók számára ismerős Fudzsi Nemzetközi Motorsport Versenypályán volt kialakítva.

Párosunk végül 1:00:54.97-es idővel a nyolcadik helyen zárt. Folytatás magyar idő szerint szeptember 3-án, pénteken hajnalban, amikor az országúti mezőnyversennyel zárul parakerékpározónk számára a tokiói paralimpia.

„A verseny kezdési időpontja nem volt túl ideális, jobban szeretjük a délelőtti futamokat. Figyelembe kellett vennünk, hogy csak reggelizni tudunk, ebédre már nem volt lehetőségünk, ez is kicsit nehézítette a körülményeket, hogy az energia szintűnk megmaradjon. A technikai problémák végig kísértettek minket a versenyeken. Ettől függetlenül ez egy álom beteljesülése, nagyon örülök az eddigi eredményeinknek” – mondta a verseny után a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapjának Ocelka Róbert.

Cikkajánló

Megünnepelték hazatérő paralimpikonjainkat

Elégedett tokiói szereplésével a Ferencváros két sportolója, Lévay Petra és Ocelka Róbert is.

Újabb nyolcadik hely zárásként a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely az országúti mezőnyversenyben szerepelt.

Volt tartalék: hatalmas futás és 9. hely a paralimpián

Paratriatlonozónk, Lévay Petra nagyszerűen szerepelt élete első paralimpiáján - VIDEÓ!

Egyéni csúcs és 9. hely a paralimpián

Ocelka Róbert és Nagy Gergely büszkén tekint vissza az eddigi tokiói teljesítményére.

Hatalmas országos csúcs kezdésnek a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely a 10. helyen zárta első versenyét Tokióban.

Ekkor szurkolhatunk a fradistáknak a paralimpián!

Elsőként parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely kezdi meg a küzdelmeket Tokióban.

Megható gesztus paralimpikonjaink eskütételén

Az FTC paratriatlonozója és parakerékpározója is ott volt az ünnepélyes pillanatok során.

Itthon a tokiói hősök: Örömkönnyek és örömszavak

Olimpiai bajnokunk, Kozák Danuta az áttörésről, míg Vályi Vanda az „infarktusos” meccsekről mesélt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin