2021. augusztus 4.
Közel volt a csoda, de a norvég rutin győzött végül
Kis híján borította a papírformát a magyar női kézilabda-válogatott, de a végére elfogyott az erő.

Az olimpia előtti optimista számolgatások legtöbbször a továbbjutás mellett még azt is érintették, hogy miként lehetne elkerülni a negyeddöntőben a torna mezőnyéből kimagasló Norvégiát. Ez a képlet akkor jöhetett volna be, ha nem a negyedik helyen jutunk tovább, vagy ha a szokásoknak megfelelően a norvégok kicsit lassabban kezdik a világversenyt, és nem a csoport első helyén lépnek a legjobb nyolc közé. Előbbiről három csoportkör után letehettünk, a másik csoportban pedig könnyedén vágtatott át Norvégia, vagyis nem kerülhettük el a skandinávokat – igaz, titkon talán reménykedhettünk, hogy épp most következik az az egy rossz meccse a legutóbbi három olimpiát két arannyal és egy bronzzal záró ellenfélnek.

A tizedik percig történtek tovább táplálták ezt a reményt, az első két támadásunknál feltűnően tisztán lőhetett Szöllősi-Zácsik Szandra és Klujber Katrin, mindketten be is találtak, utána viszont sajnos gyorsan váltott a norvég védekezés. Rengeteget energiát felemésztett a torna eddigi része, ezért is cserélt rengeteget Elek Gábor szövetségi kapitány, szélsőinken, Márton Grétán és Lukács Viktórián, valamint Bíró Blankán kívül mindenkit frissített már a tizedik perc magasságában. Az előny ezzel együtt is nálunk volt, igaz, épp a fél sorcserét és negyed óra játékot követően tudott először vezeti Norvégia, miután 6-3-ról négy gólt lőtt zsinórban, ezért időt kértünk.

A helyzeten sajnos az időkérés se segített, a négyhez még hármat hozzátett ellenfelünk, a háromgólos előnyből négygólos hátrány lett – nem az alapjátékkal volt igazán gond ebben a periódusban, hanem a kihagyott ziccerekkel. Nem volt mese, vissza kellett jönnie Tomori Zsuzsannának, Szöllősi-Zsácsik Szandrának és Kisfaludy Anettnek is, ezzel megint változott az összkép, a játékrész utolsó percében Lukács Viktóriának ziccere volt a 11-11-hez, de Solberg lábbal védett, az ellentámadásnál pedig még egy norvég gól belefért a dudaszó előtt (12-10).

Az azonban óriási dicséretet érdemel, hogy 0-7-es periódus, négygólos hátrány után se estünk össze, hanem visszarángattuk magunkat a meccsbe, s ebben elévülhetetlen érdemei voltak Tomorinak. Szó se róla, Norvégia közel se játszott tudása maximumán, de a mieinkben is volt még tartalék: a szélekről kis híján többet rontottunk, mint eddig összesen, de Vámos Petra és Háfra Noémi is elmaradt az ideális formájától.

A második játékrészt az elsőhöz hasonlóan, bámulatosan indítottuk, Szöllősi-Zácsik és Tomori mutatott irányt, a két rutinos vezér pedig magával rántotta a fiatalokat is – a 40. percben újra átvettük a vezetést (15-16)! Illetve, ne feledjük el, hogy a két Gábor, Elek és Danyi nagyszerűen készítette fel a csapatot, védekezésben okosan vettük el a norvégok néhány fegyverét. Bordás Rékát is rendre jól találtuk meg, a beálló pedig egy hibától eltekintve ki is használta lehetőségeit, már csak a szélsőinknek kellett volna megrázniuk magukat.

Döntetlennél fordultunk az utolsó negyed órára, amikor Lunde jött a kapuba, és sajnos hozzátette a magáét. Szöllősi-Zácsik járt túl először az eszén, és még a vezetést is vissza tudtuk venni, de kicsivel több, mint hat perccel a vége előtt kettővel elléptek a norvégok. Szélső ziccerig játszottuk, ezen a napon azonban képtelenek voltunk onnan gólt szerezni, a túloldalon bezzeg Reistad betalált, s ezzel eldőlni látszott a parti.

Az ötvenötödik percben, mindössze, és arra mindenképp büszkék lehetünk, hogy a tornán először ilyen meccsre késztettük a világ legjobbját. Nem voltunk messze a csodától, a norvégok rutinja és bővebb kerete azonban elegendő volt ahhoz, hogy ne mi jussunk a legjobb négy közé. Talán épp annyi hiányzott, hogy (mint utóbb kiderült) Klujber Katrin egy korábbi sérülése miatt csak az első percekben tudta vállalni a játékot.

Az olimpia ezzel véget ért a magyar női kézilabda-válogatott számára, és bár korai még összegezni, a legerősebb érzelem az elmúlt tíz nappal kapcsolatban a feltámadás és a negyeddöntős szereplés miatt talán a büszkeség lehet.

TOKIÓ 2020
KÉZILABDA, NŐK
NEGYEDDÖNTŐ
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 26–22 (12–10)      
Jojogi Nemzeti Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák
Gólszerzők: 
Bratsett 7, Reistad 4, Jacobsen 3, Mörk 3, Oftedal 3, Kristiansen 2, Herrem 2, Skogrand 1, Solberg 1, ill. Szöllősi-Zácsik 5, Tomori 4, Bordás 4, Kisfaludy 2, Vámos 2, Schatzl 2, Lukács 1, Klujber 1, Háfra 1.

Cikkajánló

Megünnepelték hazatérő paralimpikonjainkat

Elégedett tokiói szereplésével a Ferencváros két sportolója, Lévay Petra és Ocelka Róbert is.

Újabb nyolcadik hely zárásként a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely az országúti mezőnyversenyben szerepelt.

Fradista nyolcadik hely az ikonikus vulkán tövében

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és Nagy Gergely újabb szép eredményt ért el a tokiói paralimpián.

Volt tartalék: hatalmas futás és 9. hely a paralimpián

Paratriatlonozónk, Lévay Petra nagyszerűen szerepelt élete első paralimpiáján - VIDEÓ!

Egyéni csúcs és 9. hely a paralimpián

Ocelka Róbert és Nagy Gergely büszkén tekint vissza az eddigi tokiói teljesítményére.

Hatalmas országos csúcs kezdésnek a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely a 10. helyen zárta első versenyét Tokióban.

Ekkor szurkolhatunk a fradistáknak a paralimpián!

Elsőként parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely kezdi meg a küzdelmeket Tokióban.

Megható gesztus paralimpikonjaink eskütételén

Az FTC paratriatlonozója és parakerékpározója is ott volt az ünnepélyes pillanatok során.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin