2021. augusztus 6.
Muszukajev Iszmail győzelemmel kezdte az olimpiát
Szabadfogású birkózónk sikerrel vette a nyolcaddöntőt argentin riválisa ellen.

A 2019 óta magyar színekben versenyző birkózónk, Muszukajev Iszmail (képünkön kékben) is megkezdte szereplését a tokiói olimpián, és ahogy beszámoltunk róla, a 65 kilogrammban induló Muszukajev első ellenfele a nyolcaddöntőben a háromszoros dél-amerikai bajnok argentin, Agustin Alejandro Destribats volt. 

A magyar küldöttség egyetlen szabadfogású birkózója az első menetben egy két pontot érő akciót hajtott végre ellenfelén, így előnybe került. A folytatásban megint pontot kapott birkózónk, miután az argentin kilépett a szőnyegről, majd két újabb sikeres akció után már 7-0 volt az állás.

Azonban ezután a dél-amerikai és megmutatta tudását, és két földrevitellel feljött 7-4-re, majd a meccs végén Muszukajevnek sikerült megkontráznia Destribats támadását. Végül az argentin is szerzett még két pontot, de a magyar birkózó 9-6-ra így is megnyerte a nyolcaddöntőt.

A nyolc között Muszukajev ellenfele a japánok világbajnoka, Otoguro Takutóval lesz, aki simán legyőzte mongol riválisát. 28 éves birkózónk a japánt a 2019-es olimpiai kvalifikációs vb bronzmérkőzésén nagyszerű teljesítménnyel már legyőzte egyszer.

Fotó: MTI

Cikkajánló

Megünnepelték hazatérő paralimpikonjainkat

Elégedett tokiói szereplésével a Ferencváros két sportolója, Lévay Petra és Ocelka Róbert is.

Újabb nyolcadik hely zárásként a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely az országúti mezőnyversenyben szerepelt.

Fradista nyolcadik hely az ikonikus vulkán tövében

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és Nagy Gergely újabb szép eredményt ért el a tokiói paralimpián.

Volt tartalék: hatalmas futás és 9. hely a paralimpián

Paratriatlonozónk, Lévay Petra nagyszerűen szerepelt élete első paralimpiáján - VIDEÓ!

Egyéni csúcs és 9. hely a paralimpián

Ocelka Róbert és Nagy Gergely büszkén tekint vissza az eddigi tokiói teljesítményére.

Hatalmas országos csúcs kezdésnek a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely a 10. helyen zárta első versenyét Tokióban.

Ekkor szurkolhatunk a fradistáknak a paralimpián!

Elsőként parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely kezdi meg a küzdelmeket Tokióban.

Megható gesztus paralimpikonjaink eskütételén

Az FTC paratriatlonozója és parakerékpározója is ott volt az ünnepélyes pillanatok során.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin